2012. január. 20. 17:44 MTI Utolsó frissítés: 2012. január. 20. 17:36 Világ

Megint több tízezren tüntettek Szíriában

Szíriában ismét több tízezren tüntettek pénteken a rendszer ellen, felbuzdulva azon, hogy a héten sikerült megvédeni a kormányerőktől egy várost a libanoni határ közelében.

Ellenzéki aktivisták szerint országosan legalább nyolc embert öltek meg a belbiztonsági alakulatok, hatot közülük az északi Idlib tartományban. Az egyik legnagyobb tüntetés Zabadániban volt, ahol mintegy 12 ezren ünnepelték meg a kormánycsapatok visszaverését. Bassár el-Aszad elnök katonái hat napon át támadták a fővárostól mindössze 27 kilométerre fekvő települést, amelyet nehéz fegyverekkel is lőttek. A védők között katonaszökevények is vannak. Szerdán a kormány harckocsijai és páncélozott csapatszállítói visszavonultak, és az ellenzék kezén hagyták a várost.

Természetes dolog, hogy a Zabadániban aratott győzelem felerősítette az emberek harci szellemét - mondta az egyik tüntető. A szíriai ellenzék már több alkalommal is hatalmába kerített egy-egy várost a tavaly március óta tartó megmozdulások során, de a kormányhű erők sorra visszafoglalták ezeket. Szokatlan, hogy a fővároshoz ilyen közel fekvő település visszaszerzése ennyi időbe telik a kormánynak - jegyezte meg az amerikai hírügynökség.

Diplomáciai források szerint az Arab Liga tagjainak többsége hajlik a január végén lejáró megfigyelőmisszió egy hónappal való meghosszabbítására. A szervezet külügyminiszterei vasárnap meghallgatják a 150 megfigyelő vezetőjének új jelentését, és lehetséges, hogy megduplázzák a csoport létszámát. Damaszkusz a források szerint ezt elfogadja, de arab katonák bevonulását "abszolúte elutasítja".

Hirdetés
Címkék
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.