2011. július. 06. 21:00 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 06. 20:58 Világ

DSK - Az egyik ügyvéd elérhetett valamit az ügyésznél?

A szexuális bűncselekménnyel megvádolt Dominique Strauss-Kahn volt IMF-vezető ügyvédei szerdán találkoztak Cyrus Vance ügyész irodájának képviselőivel, majd egyikük, Benjamin Brafman annyit közölt, hogy a találkozó "konstruktív" volt.

Brafman a manhattani bíróság épületét elhagyva újságíróknak kijelentette, hogy nem mond erről többet. A Nemzetközi Valutaalap(IMF) lemondott vezetőjét pénteken helyezték szabadlábra házi őrizetéből, miután az ügyész a Strauss-Kahnt vádoló szállodai szobalány vallomásában ellentmondásokat talált. Az eljárást egyelőre nem zárták le.

A The New York Times, amely bejelentette a találkozót, úgy véli, hogy a vád és a védelem a szerdai egyeztetésen nem döntöttek a Strauss-Kahn ellen indított eljárás leállításáról. Joan Vallero, Vance szóvivője kizártnak tartotta, hogy az ügyész szerdán kijelentést tesz az ügyről. 

Hivatalosan még mindig folyik az eljárás az IMF volt vezérigazgatója ellen, miután a szobalány azt állította, hogy Strauss-Kahn szexuális bűncselekményt követett el ellene. A vádló nő állításaiban talált ellentmondások azonban kétségessé tették, hogy perre kerül sor a szállodai szobában állítólag elkövetett erőszak miatt.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.