2011. június. 27. 07:03 MTI Utolsó frissítés: 2011. június. 27. 08:03 Világ

Egyiptom: Izrael és az USA szítja a feszültséget

Jahía al-Gamal egyiptomi miniszterelnök-helyettes szerint Izrael és az Egyesült Államok szítja az észak-afrikai országban tapasztalható vallásközi feszültséget.

Az állami televíziónak vasárnap este nyilatkozó politikus úgy vélte: a két ország felismerte, hogy ilyen módon lehet meggyengíteni Egyiptomot, amelyre a zsidó állam - mint a térség legbefolyásosabb országára - féltékenyen tekint.

Egyiptomban folyamatosan napirenden vannak a muzulmánok és az ország lakosságának mindössze 6-10 százalékát adó kopt keresztények közötti súrlódások. Szombaton például a felső-egyiptomi Szóhágban csaptak össze a két felekezet hívei egy templom építése körül támadt vita miatt, hárman megsebesültek.

Sokkal súlyosabb volt viszont az az eset, amikor május 7-én Kairóban keresztények és muzulmánok verekedtek össze, s ennek következtében legalább 15 ember vesztette életét, közel kétszázan pedig megsebesültek. Az összetűzés oka az volt, hogy mintegy ötszáz szalafista muzulmán gyűlt össze egy templomnál, mert úgy hallották, hogy ott fogva tartanak egy fiatal nőt, mert a keresztény hitről áttért az iszlámra. Ki akarták szabadítani a nőt, aki állítólag azért változtatta meg vallását, mert egy muzulmán férfihoz készült feleségül menni.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.