2011. május. 21. 10:37 MTI Utolsó frissítés: 2011. május. 21. 10:39 Világ

Japánban bírálta a fukusimai intézkedéseket a kínai kormányfő

Japán földrengés és cunami sújtotta északi körzetébe látogatott szombaton a kínai miniszterelnök és a dél-koreai államfő, hogy kifejezze együttérzését és támogatásáról biztosítsa az újjáépítési erőfeszítéseket.

A japán miniszterelnökkel tartandó vasárnapi hármas csúcstalálkozó előtt előbb Ri Mjong Bak dél-koreai elnök, majd Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő kereste fel Japán északi részét.

Kína és Dél-Korea egyaránt bírálta azokat az intézkedéseket, amelyeket Tokió a márciusi földrengés nyomán megsérült fukusimai atomerőműben keletkezett vészhelyzet elhárítása érdekében hozott, különösen azt, hogy a reaktorrobbanás elkerülése érdekében sugárszennyezett vizet bocsátottak az óceánba. Japán részről azt remélik, hogy a csúcstalálkozón sikerül elsimítani a nézeteltéréseket.

Így tört be a cunami a fukushimai erőműbe.
AP Photo

Szendaiban, a földrengés és a szökőár által legjobban sújtott Mijagi kormányzóság székhelyén Ri Mjong Bak dél-koreai államfő, miután megemlékezett az áldozatokról, kijelentette: hazája minden tőle telhetőt megtesz Japán segítése érdekében.

Ven Csia-pao, akinek kormánya a sugárszennyezéstől tartva korlátozta japán élelmiszerek importját, a prefektúra egy másik városában, Natoriban arról beszélt, hogy Peking kész visszatérni a japán mezőgazdasági és egyéb termékek beviteléhez, ha azok megfelelnek a biztonsági előírásoknak.

A három vezető politikus a kelet-ázsiai térség fő gazdasági hatalmainak évente szokásos találkozóján vesz részt Japánban. Tárgyalásaik középpontjában a reaktorbiztonsággal és a márciusi katasztrófa következményeinek enyhítésével összefüggő kérdések állnak.

Eltűnt az élet a fukushimai erőmű közeléből - Nagyítás-fotógaléria
AP Photo/David Guttenfelder

 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.