2011. március. 27. 13:20 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 27. 13:21 Világ

Jemenben az államfő tekintélyvesztés nélkül távozna a hatalomból

A jemeni elnök hajlandó lenne távozni a hatalomból, amennyiben az nem járna számára tekintélyvesztéssel.

"Távozhatok a hatalomból .. akár néhány órán belül is, feltéve, hogy megőrzöm méltóságomat és tekintélyemet" - mondta Ali Abdallah Száleh elnök a hétvégén az al-Arabíja tévének nyilatkozva. Az ellenzék azonban nem hisz az elnöknek: szerintük taktikázik, hogy megtarthassa hatalmát.

A 32 éve uralmon lévő politikus egyébként közölte, hogy amennyiben megválik államfői tisztségétől, továbbra is pártja élén kíván maradni. Azt mondta, hogy békés módon akarja átadni az ország vezetését, s nem kíván menni "sem Dzsiddába, sem Párizsba".

Az Arab-félsziget déli részén fekvő ország a polgárháború szélére sodródott, és Száleh arra figyelmeztetett, hogy Jemen Szomália sorsára juthat. A januárban kezdődött Száleh-ellenes tüntetések során eddig több mint 80 ember vesztette életét.

Száleh a hét közepén vázolta fel távozása menetrendjét. Elképzelése szerint először nemzeti egységkormány alakulna, amely létrehozna egy alkotmányozó bizottságot. Ezután új választási törvényt alkotnának, és népszavazásra bocsátanák az új alkotmányt, megválasztanák az új törvényhozást, amely végül kormányt alakítana, és megválasztaná az új államfőt. Az ellenzék azonban elutasította Száleh tervét, és az elnök azonnali távozását követeli.

Az ellenzék és a kormánypártiak között folynak a tárgyalások a békés átmenetről. Jaszin Zaid Noman ellenzéki vezető szerint még mindig jelentősek a nézeteltérések közöttük. Jemeni politikai elemzők szerint a megállapodás egyik buktatója az lehet, hogy az ellenzék hajlandó lesz-e szavatolni Száleh és családtagjai büntetlenségét.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.