2009. július. 22. 16:25 MTI Utolsó frissítés: 2009. július. 22. 16:13 Világ

A kommunisták állnak nyerésre Moldovában

Egy héttel a moldovai előre hozott parlamenti választások előtt főlényesen vezetnek a szovjet utódállamot kormányzó kommunisták a szerdán megjelent közvélemény-kutatási eredmények szerint.

A felmérések alapján a kormánypárt a szavazatok 31 százalékára számíthat. A parlamenti frakcióval rendelkező ellenzéki alakulatok - a liberálisok, a liberális demokraták és a Mi Moldovánk pártszövetség - várhatóan elérik az 5 százalékot, így részt vesznek majd a következő törvényhozás munkájában is.

A kommunisták támogatottsága ugyanakkor messze elmarad a legutóbbi, áprilisi választásokon elért 49,9 százaléktól, ami 60 képviselői helyhez volt elég a 101 fős parlamentben. A 2001 óta hatalmon lévő kommunisták ezzel az eredménnyel nem tudták megválasztani az államfői tisztséget nyolc éve betöltő Vladimir Voronin utódjának kiszemelt Zinaida Greceaniit köztársasági elnöknek. Ehhez 61 szavazatra lett volna szükség. Voronin - Európa egyetlen kommunista elnöke - két ciklust töltött ki, harmadszorra pedig az alkotmány értelmében már nem indulhatott a tisztségért.

Miután a parlamentben kétszer is sikertelenül szavaztak az új államfő személyéről, az alkotmány értelmében új választásokat kellett kiírni.

A törvényhozás feloszlatása előtt a képviselők módosították a választási törvényt; hatról öt százalékra csökkentették a pártok számára a bejutási küszöböt, a választás érvényességéhez szükséges részvételi arányt pedig 50 százalékról egyharmadra mérsékelték. Amennyiben az alacsony részvétel miatt meg kell ismételni majd a július 29-i választást, a módosítás értelmében az újabb fordulóban már egyáltalán nem lesz részvételi küszöb.

Az áprilisi választást kisebb rendellenességektől eltekintve demokratikusnak minősítették az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői, az ellenzék azonban vitatta az eredményt, és a fővárosban, Chisinauban zavargások törtek ki. A kormány ezek során a belügyekbe való beavatkozással vádolta meg a szomszédos Romániát, amelyet a kommunista vezetést támogató Oroszország szintén bírált.

Az Ukrajna és Románia közé ékelődő Moldova a kontinens legszegényebb országa. Területének nagyobbik része a két világháború között Romániához tartozott. A szovjet tagköztársaság Moldova 1940-ben alakult meg az egy évvel korábban megkötött Molotov-Ribbentrop paktum alapján Romániától elcsatolt Besszarábia területén. A mai Moldova - a Moldovai Köztársaság - a Szovjetunió széthullásával jött létre 1991-ben.

Az utóbbi hónapokban több százezer moldovai kérelmezett román állampolgárságot, főként azért, hogy a román útlevéllel vízum nélkül utazhasson az Európai Unióba. Traian Basescu román elnök a minap újságírók előtt kifejtette, reméli, hogy a moldovai ellenzék az áprilisinál jobb eredményt ér el a jövő heti választásokon.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?