Brazil foci Budapesten – sztárparádé a Bozsik-stadionban
Április 26-án gálameccset játszanak a Bozsik-stadionban: az 1994-ben világbajnoki trófeát nyert brazil válogatott csap össze a Budapest Honvéd egykori legendás futballistáiból összeállított csapattal, várhatóan mobil lelátókkal kiegészített telt ház, azaz 12 ezer néző előtt.
Együtt a Honvéd Champions kerete. A gálameccsen újra együtt játszik a legendás bajnokcsapat |
Budapestre jönnek a brazilok. A Dunga, Romário, Bebeto, Jorginho és Marcio Santos nevével fémjelzett BrazilMasters94 csapata hazánkba látogat, hogy a Honvéd Champions elnevezésű együttes ellen kezdje meg 2014-ig tartó gálasorozatát. A projektet 2007-ben hozták létre, hogy a 2014-es brazíliai labdarúgó világbajnokságot népszerűsítse.
Az időpont nem véletlen, hiszen már küszöbön áll a 2008-as svájci és osztrák rendezésű Európa-bajnokság, amelynek kezdetéig két alkalommal lép pályára az Amerikában csúcsra jutott gárda. Első alkalommal Budapesten, a Bozsik-stadionban futnak ki a gyepre, később a tervek szerint évente kilencszer.
„A mérkőzés ötlete Pellady Pétertől származik, aki mindenképpen egy látványos és közönségszórakoztató mérkőzést akart tető alá hozni hazánkban” – mondta lapunknak Szabó Gergő, a rendezvény sajtófőnöke. „Úgy gondolom, ez sikerült is neki, hiszen az 1994-es világbajnok brazil válogatott óriás népszerűségnek örvend mindenhol a világon.”
A mérkőzésen Lothar Matthäus is felölti a Honvéd mezét, 26-án tehát valódi sztárparádé lesz a Bozsik-stadionban. A brazilokat illetően a érdeklődés középpontjában természetesen a még mindig legnagyobb sztárnak számító, pályafutásának sokadik befejezését épp a napokban bejelentő Romário, és egykori ékpárja, Bebeto állnak, akiknek Magyarországra utazását egyelőre homály fedi.
„Tudom, sokakat izgat, pontosan ki is fog pályára lépni ebben a világbajnok gárdában, de ezt egyelőre nem árulhatom el" – reagált a két játékost érintő kérdésre Szabó Gergő. – "Legkésőbb a pénteki sajtótájékoztatón fény derül erre is.”
A Carlos Alberto Torres vezette alakulat hamarosan Ausztriában is pályára lép. „A szívvel-lélekkel játszó brazil csapat mindenhol népszerű" – mondta Pellady Péter újságírónknak. – "Több meccs is vár majd rájuk, a Bozsik-stadionban rendezett mérkőzés után egy héttel például Grazban mérkőznek majd meg a Toni Polster vezette osztrák csapattal.”
Tegnap jól működött a Halmai-Esterházy-Pisont háromszög. Ismétlés április 26-án |
„Nekem háromszoros öröm ez a mai nap" – nyilatkozta az összecsapás után Garaba Imre, a Honvéd egykori hátvédje. – "Egyrészt végre újra láthatom a srácokat, akik közül nagyon sokkal nem találkoztam elég sok ideje, másrészt a régi barátokat, harmadrészt pedig újra együtt játszunk. Az igazság az, hogy én már csak nagyon ritkán tudok focizni, és ez most nagyon jó a régi társakkal.”
A fiatalok teljesítményével ő is és Détári Lajos is elégedett volt, utóbbi meg van elégedve saját játékukkal is, amit a gálameccsre – reményei szerint – csak tovább csiszolnak.
„Remélem, közülünk mindenki készül rendesen a mérkőzésre, ahogyan megbeszéltük" – mondta Détári a hvg.hu-nak. – "Akármennyire gálameccs lesz a 26-ai, biztosak lehetünk benne, hogy a brazilok nyerni akarnak majd. Fiatal a dél-amerikai gárda, legalábbis fiatalabb, mint a miénk, ráadásul mintegy negyven tévétársaság fogja közvetíteni a mérkőzést, így valószínűleg mindent beleadnak majd. Akárcsak mi, a hangulatra és a játékra így, azt hiszem, nem lesz panasz.”
A rendezvény szervezői április 18-án, pénteken 11 órától sajtótájékoztatót tartanak a Puskás Pancho Pub-ban. Várhatóan ekkor hozzák nyilvánosságra a BrazilMasters94 hazánkba érkező játékosainak végleges névsorát és érkezésüket.
BRAZILMASTER94 - HONVÉD CHAMPIONS, Gálamérkőzés, április 26., Bozsik-stadion |
|