2008. július. 05. 19:44 MTI Utolsó frissítés: 2008. július. 05. 19:51 Világ

Kábítószer-csempészésért őrizetbe vettek ártatlan magyarokat

A görög hatóságok kábítószer-csempészés miatt őrizetbe vettek három magyar állampolgárt, s egyben lefoglaltak 40 kilogramm heroint szombaton. Egy diplomáciai forrás ugyanakkor azt mondta: lehet, hogy a magyarok ártatlanok, s csak kihasználták őket a kábítószer szállítására, miközben ők nem is tudtak a rakományról.

A szombati görög bejelentés szerint a magyarok Cesme török kikötőből érkeztek kempingkocsijukkal a török partok közelében lévő, de már Görögországhoz tartozó Híosz szigetére. Ott azonban egy keresőkutya az autóban kiszimatolta a drogot: a 40 kilogramm heroint egy szemeteszsákba rejtve találták meg a vámosok.

A három magyar felnőtt (két férfi és egy nő) mellett utazott egy 10 éves kislány is: róla azt állították, hogy egyikőjük unokája. Az esetről beszámoló AFP francia hírügynökség szerint a görög hatóságok előkészületeket tesznek a kislány hazajuttatására. A vámosok folytatják a kocsi teljes átvizsgálását, újabb rejtekhelyeket keresve.

Egy diplomáciai forrás szerint egy nagypapáról van szó, aki az unokájával és a család két barátjával utazott. A magyarok előzőleg valóban Törökországban jártak, ahol kocsijuk szervizben is volt, s lehetséges, hogy ott tették bele a kábítószer-szállítmányt. Az unokát a magyar konzulátus segítségével minél gyorsabban hazahozzák.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?