2008. január. 27. 10:15 MTI Utolsó frissítés: 2008. január. 27. 17:32 Itthon

Kábítószerfogás Vas megyében

Több mint hat kilogramm kábítószert találtak egy autószállító utánfutójába rejtve a pénzügyőrség nyomozói; a kábítószer feketepiaci értéke 15 millió forint, az eset nyomán négy embert őrizetbe vettek - közölte Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője az MTI-nek vasárnap.


A szóvivő elmondta: Sárvár környékén pénteken, bűnügyi információk alapján állították meg a kisteherautót.

A járművet kábítószer-kereső kutyával is átvizsgálták,  így bukkantak rá az utánfutó rámpájába rejtett kábítószerre, amely az elsődleges szakértői vizsgálatok szerint Hollandiából származó marihuána.

A nyomozók a teherautó sofőrjén kívül - a szombati házkutatások nyomán - további három Baranya megyei állampolgárt őrizetbe vettek. A négy gyanúsított közül ketten erőszakos bűncselekmények miatt többszörösen büntetett előéletűek - fűzte hozzá a szóvivő.
Hirdetés