A román király lánya volt Gordon Brown ifjúkori szerelme
Margit hercegnő, I. Mihály király lánya bevallotta, hogy mesébe illő szerelmi történet köti a hivatalát hamarosan elfoglaló Gordon Brown jelenlegi pénzügyminiszterhez, Nagy-Britannia következő miniszterelnökéhez.
A román harminc évvel ezelőtt kezdődött, amikor a hercegnő Skóciában járt az Edinburgh Egyetemre, Brown pedig egy, a különleges tehetséggel megáldott fiatalok számára futtatott tanulmányi programban vett részt és 21 évesen már az egyetem rektorának nevezték ki, emlékezett a Daily Telegraphnak adott interjúban Margit. Saját bevallása szerint a politika miatt szakadt meg szerelmi kapcsolat, hisz míg Gordon Brown szocialista eszméket vallott, ő „Viktoria királynő ük-ük-ükunokája volt”. A lap idézi a jövendőbeli brit kormányfő egyik barátját, aki szerint Margit Brown egyetlen igaz szerelme volt., és a mai napig sajnálja, hogy nem vette el feleségül.
A szakítás, állítólag közös megegyezéssel, simán folyt le, és a hercegnő továbbra is a Brown család egyik közeli barátja maradt. A rendszerváltás után Romániába visszatérő Margit egy, a saját nevét viselő gyermekalapítványt hozott létre, és 1996-ban feleségül ment Radu Duda színészhez.
Irházi János/Arad