2006. január. 03. 13:40 MTI Utolsó frissítés: 2006. január. 03. 13:41 Világ

Szaddám Huszein a golyó általi halált választaná

Szaddám Huszein megbuktatott iraki diktátor elárulta két ügyvédjének, hogy inkább szeretne golyó által meghalni, mint hogy felakasszák, ha háborús bűnökért halálra ítélik az ellene folyó perben - jelentette kedden a The Washington Times című amerikai napilap.

"Nem becsülöm sokra az életemet. Minden embernek meg kell halnia egyszer" - jelentette ki a volt diktátor egyik ügyvédjének, a palesztin Iszám Gazzávinak, aki beszámolt erről a lapnak. Szaddám Huszein Gazzávin kívül amerikai ügyvédjének, Ramsey Clark volt igazságügy-miniszternek beszélt bizalmasan a per december 7-i tárgyalási napján, egy ötórás szünetben a bíróság alagsorában.

Amikor a két ügyvéd elmondta neki, hogy halálra ítélhetik, ő azt válaszolta: "Főparancsnok vagyok. Inkább állítsanak kivégzőosztag elé. Ez a megfelelő módja egy volt katonai vezető kivégzésének." Szaddám Huszeint és hét volt tisztjét egyebek közt azzal vádolják az október 19-én kezdődött bagdadi perben, hogy 148 ember halálát okozták 1982-ben egy síita faluban rendezett vérengzésben. A kínzásokkal és kivégzésekkel egy olyan támadást toroltak meg, amely az elnöki konvojt érte.

"Természetesen nem vagyok bűnös, de tudom, hogy a halálomat akarják. Ha halállal fenyegetnek, az semmit nem jelent számomra. Nem törődöm vele. Bármelyik irakinak az élete éppen olyan értékes, mint az enyém" - jelentette ki ügyvédjei szerint az exdiktátor. A per január 24-én folytatódik tanúk további meghallgatásával.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.