Tech HVG 2025. január. 07. 20:03

Kiderült: ilyen előnyökkel járhat, ha pár pohárral több vizet iszik minden nap

Kutatók átnéztek néhány korábbi vizsgálatot, hogy átfogó képet kapjanak a magas vízbevitel jótékony hatásairól – az eredmény pedig nem maradt el.

Nincs olyan ember, aki ne hallott volna már pár – akár anyai – jótanácsot arról, hogy mennyire fontos a megfelelő folyadékbevitel. És, hogy lehetőség szerint ez álljon vízből.

Az a tudomány előtt sem volt kérdés eddig, hogy mennyire fontos a folyadékbevitel, egy új tanulmány pedig pontos képet ad arról, hogy mégis milyen előnyökkel járhat a sok víz fogyasztása. A San Francisco-i Kaliforniai Egyetem kutatói összesen 18 tanulmányt fésültek át, melyek átlagosan 48 résztvevőt vizsgáltak – és a legtöbből kiderült, hogy a magas folyadékbevitel számos előnyös hatással bír.

Mint a Science Alert kiemeli: az eddigi kutatások, melyek a napi nyolc pohár feletti vízfogyasztást vizsgálták, nem vontak le határozott következtetéseket az egészségre gyakorolt előnyös hatásokról, tekintettel arra, hogy az eredményeket számos tényező befolyásolhatja. Ilyen lehet a nem, a kor és a környezet is.

A JAMA Network Open tudományos folyóiratban közölt megállapítások szerint a leginkább észrevehető előnyök közé tartozott a vesekő kialakulásának kisebb kockázata és a fogyás segítése. Néhány vizsgálat alapján a sok víz fogyasztása megelőzheti a migrén és a húgyúti fertőzések kialakulását, továbbá segítheti a cukorbetegség, valamint az alacsony vérnyomás szabályozását.

Új összefüggés igazolja, hogy a megfelelő folyadékbevitel lassíthatja az öregedést

Az egyik legfontosabb alapszükséglet a víz, melynek megfelelő fogyasztása egy friss kutatás szerint nemcsak az öregedést lassíthatja, de a betegségektől mentes életet is meghosszabbíthatja.

Érdemes ugyanakkor kiemelni, hogy az átfésült tanulmányok egyike sem volt elég szigorú ahhoz, hogy fel lehessen állítani valamilyen ok-okozati összefüggést. Arra viszont utalnak, hogy milyen sok területen lehet jótékony hatása a sok víz fogyasztásának.

A tudomány ismeretei sokkal szélesebbek akkor, amikor a túl kevés víz fogyasztásáról esik szó: a dehidratáltság ugyanis összefüggésbe hozható a rövidebb élettartammal és sok krónikus betegség magasabb kockázatával is. A szervezetünk arra is használja a vizet, hogy hűtse magát, illetve eltávolítsa a salakanyagokat.

A WHO ajánlása szerint a férfiaknál 3,2, nőknél pedig 2,7 liter az ajánlott napi vízfogyasztás – de ez számos tényező függvénye.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.