Itthon HVG 2025. január. 07. 20:36

Amerika után Horvátzsidányt is rejtélyes drón tartja rettegésben

Valaki a házak felett repked, a helyiek attól tartanak, hogy őket videózzák.

December közepén adtunk hírt arról, hogy rejtélyes drónok tartják izgalomban az Egyesült Államok keleti partján élőket: senki nem tudta, hogy az azonosítatlan eszközök milyen céllal repülnek és ki irányítja őket, és voltak, akik úgy gondolták, a legjobb lenne lelőni a drónokat, bár a hatóságok fejcsóválva fogadták ezeket a felvetéseket.

Egy hónapot kellett várni, hogy a tengerentúlról hozzánk is elérjen a drónőrület: a Nyugat.hu arról írt, hogy a Vas megyei Horvátzsidányból azzal fordult hozzájuk egy olvasójuk, hogy már több mint egy éve rendszeresen megjelenik a háza felett egy drón, ami szerinte felvételeket készít az ingatlanjáról, „és még isten tudja, hogy miről”.

A lap megkereste Krizmanich István polgármestert, aki a december 27-i közmeghallgatáson megígérte, hogy utánanéz a szabályoknak, és intézkedik. A panaszos azóta a jegyzőt is felkereste. A Nyugat.hu szerint attól tartanak a faluban, hogy a drónnal készített fotókat, videókat „tisztességtelen célra használják”.

Egy szakembert is megkérdeztek, aki azt mondta, lakott terület felett csak eseti légtérhasználati engedéllyel lehet legálisan repülni, és egy „normális drónos” ennek birtokában sem repked be alacsonyan a lakott házak fölé nézelődni. A lap arra is kitér, hogy a drónok számtalan rossz célra használhatók, a magánszféra megsértése mellett üzleti információkat is be lehet velük gyűjteni, drónokat használnak a csempészek, és az ukrán-orosz háború jó részét is drónokkal vívják.

Minden jel arra mutat, hogy Horvátzsidány csak a kezdet

– zárul a Nyugat.hu tudósítása.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.