A főpolgármester a demokrácia melletti “következetes kiállását” is megköszönte a távozó amerikai nagykövetnek.
Búcsúlátogatáson fogadta Karácsony Gergely főpolgármester David Pressmant, az Egyesült Államok távozó budapesti nagykövetét.
A főpolgármester egy Facebook-bejegyzésben osztotta meg gondolatait a látogatással kapcsolatban. Felidézte, hogy Pressman már a három évvel ezelőtti bemutatkozó látogatásán elmondta neki, hogy fel van készülve a rá zúduló propagandatámadásokra, mert „pontosan tudta, hogy ebben az országban politikai hadjárat jár cserébe annak, aki következetesen kiáll a demokrácia, a jogállam értékeiért, a korrupció ellen és az emberi jogok védelme mellett”.
Karácsony a mostani találkozóról azt írta, megbeszélték, hogy a három évvel ezelőtti sejtése bejött, egyúttal pedig megköszönte neki a „következetes kiállást”, amely szerinte az ország és Budapest jövője szempontjából is kulcskérdés.
„David Pressman barátja és hódolója Magyarországnak, sokat mesélt arról, mennyi szép emléket visz haza Budapestről, a város sokszínű kultúrájából” – fogalmazott Karácsony, hozzátéve, hogy búcsúajándékként egy drMáriás-képpel és Török András Budapest-könyvével lepte meg a távozó nagykövetet.
Pressmantól azonban nem mindenki búcsúzott kedves szavakkal. Lázár János például azt üzente neki szerdai sajtótájékoztatóján, hogy amikor lejár majd a nagyköveti mandátuma, akkor „kerülje el Magyarországot”. Az építési és közlekedési miniszter egy nappal azután mondta ezt, hogy az Egyesült Államok korrupciós tevékenységgel összefüggésben szankciós listára helyezte Rogán Antal propagandaminisztert, akinek esetleges amerikai érdekeltségeit is befagyasztották. Pressman keddi sajtótájékoztatón a lépéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: „A magyar vezető kormánytisztviselők túl sokáig használták arra a hatalmi pozíciójukat, hogy saját magukat és családjukat gazdagítsák.”