2005. október. 13. 13:41 MTI Utolsó frissítés: 2005. október. 13. 13:44 Világ

Nyilvános lesz Szaddám Huszein pere

Nyilvános lesz Szaddám Huszein pere - jelentette be az iraki exdiktátor ügyét tárgyaló különleges törvényszék szóvivője.

© AP
"Remélem, a televízió is egyenesben közvetíti majd" – tette hozzá bagdadi sajtóértekezletén a szóvivő. Október 19-én kezdődik Szaddám Huszein és hét vezetőtársa pere. Az első per tárgya több mint 140 síita meggyilkolása 1982-ben a Bagdadtól északra fekvő Dudzsail faluban. A mészárlás büntetőakció volt megtorlásul azért, hogy rálőttek a Szaddám Huszein akkori elnököt és kíséretét szállító autókonvojra.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.