2003. október. 20. 16:39 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Nagy-Britannia: merénylet áldozata lett Lady Di?

Diana walesi hercegnő állítólag az életét kioltó párizsi autószerencsétlenség előtt tíz hónappal azt írta inasának, hogy szerinte merényletet készítenek elő ellene, mégpedig úgy, hogy halála autóbalesetnek látsszék - írta a hétfői Daily Mirror az egykori inas, Paul Burrell készülő könyvéből idézve.

A hír rendkívüli mértékben felkavarta a brit közvéleményt, amelyet azóta is foglalkoztat a brit részről máig ki nem vizsgált párizsi katasztrófa. Piers Morgan, a Daily Mirror főszerkesztője hétfőn azt mondta: nincs oka kételkedni abban, hogy a levél valódi. A brit médiában megszólaltatott hivatásos királyfigyelők is azt mondták hétfőn, hogy a levél minden bizonnyal valódi, de általános volt az a vélemény is körükben, hogy Párizsban valóban baleset és nem merénylet történt 1997. augusztus 31-ének hajnalán. Egyikük szerint ha Dianát a titkosszolgálat el akarta volna tenni láb alól, arra távolról sem az autóbaleset megrendezése lett volna a leghatékonyabb módszer, hiszen ennek "sikerét" nem lehet garantálni.
A szerencsétlenség óta eltelt több mint hat év mindazonáltal a találgatások hat éve volt. A merényletelmélet hívei - élükön Mohamed Fajed brit-egyiptomi milliárdossal, a Diana oldalán meghalt akkori új szerelem, Dodi Fajed édesapjával, a londoni Harrods áruház és a párizsi Ritz szálló tulajdonosával - azt vallják: a brit állam nem akarta, hogy a Dianával állítólag házassági terveket szövögető Dodi személyében egy hithű muszlim kerüljön Diana fia, Vilmos herceg, a brit trón várományosa közvetlen környezetébe.
A korabeli francia hatósági vizsgálat mindazonáltal azt állapította meg, hogy a sofőr - egyben a párizsi Ritz biztonsági főnöke -, Henry Paul véralkoholszintje többszörösen meghaladta a törvényes felső határt, ráadásul különböző gyógyszerekkel is telítve volt a szerencsétlenség pillanatában. Ennek viszont sokan nem adnak hitelt, legkevésbé a sofőr szülei, akik annak idején megpróbálták bírói úton megtámadni a vizsgálati eredményt. A sofőr védelmében fellépők még olyan lehetőségeket is felvetettek, mint az, hogy a gépkocsivezető vérébe az utastérbe befúródott motor hűtőrendszeréből kerülhetett alkoholos oldat. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.