2010. március. 05. 18:07 Fürjes Judit Utolsó frissítés: 2010. március. 06. 07:03 Vélemény

„Elvárható, hogy sötétedés után bárki nyugodtan haza tudjon menni”

A borsodi megyeszékhelyen közbiztonsági pontokat alakítottak ki, együttélési kódexet vezettek be, „a nyugodt és biztonságos városi élet megteremtése céljából”. Miskolc gondjairól és eredményeiről Káli Sándor polgármester számolt be a hvg.hu-nak adott interjúban.

hvg.hu.: Országos szinten egyedülálló kezdeményezésként Miskolcon közbiztonsági pontokat alakítottak ki és elfogadták a város etikai kódexét. Miért volt erre szükség?

Káli Sándor: Miskolcon nőtt a emberek közbiztonsági fenyegetettsége – főleg a fészekrakó program miatt. Ugyanakkor elvárható, hogy sötétedés után bárki nyugodtan haza tudjon menni. Sajnos több esetben támadtak meg, raboltak ki embereket.  A rendőrség erőit, folyamatosan elvezénylik a városból, illetve létszámukat nem töltik fel kellően, pénzhiányra hivatkozva. Nem nézhettük tétlenül, lépni kellett. Ezért hoztuk létre a városőrséget és a közbiztonsági pontokat. A városőrök először az avasi lakótelepen teljesítettek szolgálatot, ma már az egész városban tevékenykednek, segítik, kiegészítik a rendőrséget. Munkájuknak köszönhetően jelentős mértékben csökkentek a garázda jellegű bűncselekmények. A jövőben a járműveken is szolgálatot fognak teljesíteni a polgár- és a városőrök. Aminek külön örülök, hogy számtalan egyeztetés nyomán sikerült kiharcolni, hogy Miskolcon is legyen  készenléti rendőrség, ami még jobban erősíteni fogja az emberek komfortérzetét.

 

Miskolc, közbiztonsági pont
mitortent.hu

hvg.hu.: És az együttélési kódex?

K.S.: Erre pedig azért volt szükség, mert a törvények azon cikkelyei, amelyek az emberek kötelességeiről szólnak,  hiányosak. Mi egy együttélési kódexben egységesen megfogalmaztuk azokat a jogokat és kötelességeket, amelyeket kötelezően be kell tartani minden állampolgárnak. Mindenkinek joga van a nyugalmas, biztonságos élethez. Nem véletlenül mondtam egy korábbi sajtótájékoztatón, hogy nem lehet büntetlenül belepiszkítani a liftbe az Avason, kempingezni Martin- kertváros utcáin, vagy hangoskodással terrorizálni egy lakóház rendes lakóit.  Akik pedig nem fogják betartani az emberi együttélés szabályait, azokat szigorúan büntetni fogjuk, azokra több ezer forintos pénzbüntetés  vár, mert a többségnek elvárása, hogy nyugalom legyen a városban.

 

Káli Sándor
null

hvg.hu.: A sajóbábonyi incidenst követően ön kimondta, ha nem lesz gyors változtatás, akkor a polgárháború esélye sem kizárható. Múlt héten pedig Tóth István, ózdi szocialista parlamenti képviselő mondta ugyanezt az egyik lakossági fórumon.

K.S.: Aki nem Északkelet-Magyarországon él, nem tudja, hogy a mindennapokban nagyon komoly etnikai konfliktusok zajlanak. A betöréses lopások napi jellegűek és gyakoriak az atrocitások is.  Aki ezeket nem éli meg, úgy néz ránk, hogy mi rasszista szemléletű emberek vagyunk. Holott mi azt mondjuk, minden állampolgártól a rendet kell elvárni, mert ha minden marad a régiben, még nagyobb konfliktusok lesznek. Az etnikai problémát húsz éve egyszerűen mindenki a szőnyeg alá söpörte, pártállástól függetlenül. Semmilyen lépés nem történt a megoldásra és továbbra is csak a felszín kapargatása zajlik. Az nem elég, hogy a települések polgármesterei helyben próbálnak az ügyben valamit lépni. Ez kevés, főleg úgy, hogy mások messziről csupán bírálnak.

hvg.hu.: Vannak intézkedések a munkanélküliség visszaszorítására?

K.S.: Kétségtelen, a városban jelentős, tizenhat százalékos a munkanélküliség, nagyon sok fiatal,  munkalehetőség híján elvándorolt. De vannak bíztató fejlemények. A Diósgyőri Acélművek (DAM) például bejelentette, megteremtették az újindítás feltételeit, amely a jövőben több száz embernek jelent biztos munkát. A Bosch elkezdi építeni a harmadik gyárát, ami azért is jelentős, mert jelenleg is 2500 embert foglalkoztat. Az ipari parkba is folyamatosan vannak betelepülések. Miskolcot 2008-ban a Financial Times magazinja a befektetésre javasolt 25 legvonzóbb európai befektetési helyszín között a 16. helyen rangsorolta. Az idén Miskolc még kedvezőbb helyezést ért el: Közép-Kelet Európában a 4. helyre került, mint vonzó befektetési célpont. Tárgyalások folynak a környezetiparban tevékenykedő cégekkel is.Kiemelném még a közhasznú munkavégzés eredményességét is , több ezer embert foglalkoztunk szakmai képzettségének megfelelően.

hvg.hu.: Úgy hírlik, megújítják a város villamosparkját is

K.S.: Valóban,  38 milliárd forintos,  Zöld Nyíl nevet viselő villamosfejlesztési programunk eredményeképpen európai szintű lesz a város közlekedése. Lecseréljük a villamosparkot, harmincegy új, korszerű villamost vásárolunk, megújítjuk a vágányokat,. Májusban kezdődik a vágánycsere. A munkálatok fel fogják bolygatni a várost, de ezzel – a villamosfejlesztésen kívül - egy olyan közbiztonsági tengely is létrejön, ami országos viszonylatban kiemelkedő jelentőséggel bír.

hvg.hu.: Mennyiben sikerült együttműködniük a fideszes ellenzékkel?  

K.S.: Miskolc abban különbözik sok várostól, hogy  fontos kérdésekben a kormánypárt és ellenzék egyet tud működni. Amikor arról volt szó, hogy védjük meg a rendőrkapitányunkat, vezessük be a Miskolc kártyát és sorolhatnám még a példákat, nem széthúztunk, hanem egységet alkottunk, ami nagyon fontos. A „miskolci erő” arról szól, hogy összefogással nagyon komoly dolgokat lehet elérni. Tulajdonképpen azokat a terveket is megvalósítottuk és reményeim szerint folytatjuk, amit annak idején az Európa Kulturális Fővárosa pályázatunkban lefektettünk. Több évtizedes tervezés után megérkezett Miskolcra az autópálya, megépült a várost elkerülő körgyűrű, a panelházak több mint harmadát szebbé, energiatakarékosabbá tettük. A Palotaszálló két éve újra belvárosi sétákat tervez, ami korábban elképzelhetetlen volt. Folyamatosan megújul a belváros, de jelentős a Diósgyőri Várprojektünk is. Az elnyert pályázatoknak köszönhetően Miskolctapolca is visszakaphatja régi fényét.

hvg.hu.: Ez jól hangzik, de mégis nagy az elégedetlenség a városban. Az uniós választási eredmény is bizonyította, hogy az addig szocialista fellegvárként számon tartott Miskolcon a Jobbik komoly eredményt ért el.

K.S.: Az elmúlt húsz évben felborult Magyarországon a rend és a közbiztonság. Miután erre hosszú éveken át nem született megoldás, megfelelő intézkedés, ezért érthető, hogy az emberek más irányba fordulnak. Ez Miskolcon és Borsodban hatványozottan jelentkezik. A Jobbik nézetei számomra elfogadhatatlanok, ugyanakkor a döntéshozóknak a saját maguk környezetében kellene körülnézni, hogy milyen lépéseket nem tettek meg, minek a következménye, hogy az emberek egy jelentős része azt mondja: új válaszokra van szükség.

hvg.hu.: Milyen eredményt vár a választástól?

K.S.: Ha közösen megtaláljuk a használható válaszokat arra, amire az egész ország nem talál most még válaszokat, akkor nagyon komoly perspektíváink vannak.  Nem csupán Miskolcról van szó, hanem a nemzet sorskérdéseiről. Olyan programra van szükség, ami orvosolja a munkanélküliséget, megmutatja az ország kitörési pontjait, ami épít a nemzet tudatra, ami felvállalja és megoldja az etnikai gondokat. Nálunk helyi szinten a lokálpatrióták révén, az erő megvan, hogy megfelelő megoldásokat találjunk.

Fürjes Judit 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.