Gyurcsány és Orbán. Csak a kezüket figyeljék © Túry Gergely

1990 után mostanáig az összes mindenkori ellenzéknek sikerült az a bűvészmutatvány, amely kormányra segítette. Jelesül, hogy egyszerre hangoztatott óriásplakátjain két, gyökeresen ellentmondó dolgot. Egyfelől, hogy az aktuális kormány tönkretette, a nemzethalál szélére sodorta az országot. Másrészt, hogy az inflációt és az adókat csökkentjük, gázárat szinten tartjuk, a béreket, nyugdíjakat és a munkahelyek számát növeljük. A kettő együtt, lássuk be, nem megy. Ha az ország a csőd peremén tántorog, akkor nemhogy új kiadásokat nem vállalhatunk, de még a régieket is meg kell nyirbálnunk. Amennyiben viszont a beígért jóléti intézkedések – miként Orbán Viktor állítja – további hitelek nélkül is kivitelezhetők, akkor mégsem lehet olyan rossz kondícióban a gazdaság.

A Fidesz elnöke úgy véli “először lassítani lehet, aztán megállítani, aztán megfordítani, mert iszonyatos erővel nő az eladósodás”. Amellett “nincs erkölcsi alapja egy újabb Bokros-csomagnak (…) Semmiféle megszorítást nem lehet fölvetni sem addig, amíg azt az állapotot nem idéztük elő, azokat az intézkedéseket nem tettük meg, ami ahhoz kell, hogy Magyarországon, aki dolgozni akar dolgozhasson” – mondta Orbán. Tehát nem lehet se adósságnövelés, sem pedig szociális kiadáscsökkentés. De akkor ugyan miből lesz pénz a sztrádadíj és tb-járulék leszorítására, 14. havi nyugdíjra, félmillió állás létrehozására? A legnagyobb ellenzéki párt kormányfőjelöltje szerint a dolog pofonegyszerű. Ha csökkentünk, több munkás után fizetnek járulékot, dupla annyian használnak majd autópályát, így ugyanannyi (vagy még több) pénz jön be.

Orbán maga is tudja: ez így hazugság. A vállalkozók nagy része zsebre vágja a járulékcsökkentés miatti többletet, jobb esetben egy részét talán beépíti már állásban lévő dolgozói bérébe, esetleg fejlesztésre költi. De a járulékkurtítással nem spórol annyit, hogy kijöjjön belőle új munkások fizetése. Különben is – akárcsak a sztrádamatricánál – a csökkentésből eredő bevételkiesést azonnal megérzi a büdzsé, míg a forgalomnövekedésből eredő többlet csak fáziskéséssel jelenik meg. Ha egyáltalán lesz belőle valami. De ez a feltételes mód – “megvalósítjuk, ha számításaink beigazolódnak” – nem része a kampányszlengnek.

A szociálliberális koalíció, amely megbecstelenített apácaként jajong afölött, hogy 'az aljas Viktor demagóg ígértekkel szédíti a népet', tulajdonképpen maga tehet arról, hogy a választó az eddiginél is jobban bedől az ultrapopulista giccsparádénak. 2002-ig a szavazók nagyon jól tudták, a kampánybéli ígérgetés és a kormányprogram gyakorlata más tészta. Az Antall-kabinet a rá hagyott csődtenger miatt nem is nagyon tudott volna miből osztogatni. Horn Gyula a 3,60-as kenyér illatát hozta, de pár hónap tökölés után belátta, nincs honnan adni, és a Bokros-csomag keserű pirulájával rukkolt elő. Még a Fidesz-kormány is azzal indított – négyszáz százalékos egészségügyi béremelés helyett –, hogy csökkentette a munkanélküli segély folyósítási idejét, 52 milliárddal megrövidítette a nyugdíjasokat, számos beruházást (pl. 4-es metró) leállított, befagyasztotta a legtöbb szociális juttatást.

A lakosság már kezdett hozzászokni, hogy a politikusi fogadkozásokat mindig el kell osztani öttel, és akkor (jó esetben) közelítünk az igazsághoz. De négy évvel ezelőtt Medgyessy Péter nekiállt, és megvalósította a kampányban tett irreális, államcsőddel fenyegető jelszavait. Amivel elérte, hogy a polgárok még kevésbé hisznek a szakértők “vészmadárkodó” prognózisaiban. Hanem elkezdik magukat illúziókba ringatni: hátha a Viktor is tartja a szavát, mint a Péter. Pedig a (kétszer) száznapos pénzfolyam, ha az országot tán nem is, a költségvetést mindenképpen dögrovásra ítélte. Orbán (és a populista licitben ugyancsak résztvevő Gyurcsány) ígéreteire már nincs fedezet. Mert a nyugati leminősítéseket szankciók fogják követni, ha a politika hazánk szűkös költségvetését összetéveszti a bőségszaruval.