Nem akármilyen fegyvertény ez. Az időleges pártközi fegyvernyugvást a városban történt Medián-felmérés néhány kérdése teremtette. Konkrétan azok, melyek arról tudakolták a dél-alföldi Fidesz-bástya lakóinak vélekedését, el tudják-e képzelni, hogy Lázár János polgármester és/vagy MSZP-s ellenlábasa, Bacsa Pál “erőszakosan viselkedett a munkatársaival; fizikailag bántalmazta családtagjait; jogtalanul jutott anyagi előnyhöz; hisztérikusan viselkedett a közgyűlésen”. Meg is valósult kicsiben az össznemzeti egység. A megyei jogú város közgyűlése egy emberként csatlakozott a felháborodott polgármester által is támogatott elítélő határozathoz. A magántévék operatőreinek parlamenti ülésteremből való kitiltása óta nem volt ilyen pártok általi egyetértés. Ha van kedvünk tréfálkozni, mondhatjuk: ha a társadalomkutatásokra szakosodott cég a többi városban is beveti ezt a kérdőívet, hamarosan megvalósul a pártbokszot felváltó nagy konszenzusra vágyók álma.

De ha nehéz is, azért próbáljuk megőrizni komolyságunk. Mert a vitatott kérdések rendkívül csúszós társadalomlélektani pályára visznek bennünket. Tegyük is félre egyelőre a városatyák nyilatkozatát, mert az csupán szimpla politikai hiszti. A kérdezőbiztosok nem azt mondták, hogy a városvezető és riválisa erőszakos vagy korrupt, hanem arra voltak kíváncsiak, a lakók elhinnék-e, ha ilyesmivel vádolnák őket. És itt tapintunk a lényegre. A hírességekkel szembeni eljárások közmegítélése ugyanis nem a bizonyítékok mérlegelése, inkább hit alapján dől el. O.J Simpson és Michael Jackson bűnperében sem érdekelték a hiszterizált társadalmat a per jogtechnikai finomságai. A rajongóknak a két sztár akkor is patyolattisztaságú ártatlanság marad, ha véres késsel, netán letolt gatyával, egy pucér fiúgyermek társaságában rajtuk ütöttek volna. Akik pedig bőrszínük vagy egyéb okok miatt utálják őket, azok számára bűnösök lesznek, hiába mentették fel őket. Gyanítható, így lenne ez a megvádolt Fidesz-vagy MSZP-politikus esetében is. A hívek mentegetnék, az ellenfelek gyaláznák, az igazság pedig senkit nem érdekelne. A politikától megundorodottak pedig legyintve kérdeznének vissza “Nem mindegy, mit gondolok, úgyse számít!” Vagy azt mondanák ők az összes közembert gonosztevőnek tartják, és tökmindegy, milyen párti, kinézik ők mindegyikből. Medián jó szolgálatot tett, hogy rámutat közéletünk eme a pszichés ficamára.

A helyi potentátok most idegesek. Sebaj, mindig jobb, ha a politikusok bosszankodnak, mintha a lakosság kap rohamot tőlük. Előbb-utóbb csak megnyugszanak. A polgármester suttogó propagandát emleget, a városhatáron túlnyúló összesküvést vizionál. A szocialisták magyarázkodnak, hogy nem ők voltak, hisz maguk is elítélik. Lázár János azt sejteti, a cui prodest elve alapján csak az ő sutyorgó-rémhírterjesztő ellenfeleinek szolgálhatja a javát egy ilyen kérdéssor. De az ilyen okoskodás gyakran csődöt mond, a homo sapiens ugyanis bonyolultabban működik, semhogy az ókori jogfelfogás mindenre felelettel szolgáljon. E logika alapján az összes háború, tömeggyilkosság, zavargás mögött a koporsókészítők és sírkövesek állnak, hisz minél több a halott, annál jobban megy nekik. Fenti okfejtést követve, abszurd végpontként oda is eljuthatnánk, hogy “önmerénylőként” maga Lázár János áll a kutatás mögött. Mert ő kétségtelenül sokat profitált a dologból. Ezelőtt vásárhelyieken kívül aligha tudtak sokan politikai létezéséről. E révén, mint üldözött bekerült az országos hírfolyamba, de még pártján belül is elismerően nézhetnek rá, mert derék harcostárs lehet, akire az ellen így feni az agyarát. Suttogó propagandát az összes párt alkalmaz, de a fenti kutatáshoz valószínűleg egyiknek sincs köze. A kampányaktivisták titokban mocskolják a vetélytársat, nem feltételes módban, és aligha sározzák be egy füst alatt saját jelöltjüket. Talán azért is a nagy összetartás, mert a nyílt sisakú kérdezéstechnika egyikük stratégiájával sem igazán harmonizál.