Napi kampányadag

Március 30.: Vérszívó denevérek a turulfészekben Március 30.: Gyurcsány a Medián prognózisát kommentálja Március 27.: Mikola a Fidesz Kolombusz tojása Március 27.: Orbán találkozása cigány emberekkel Március 26.: Orbán: „tapsoljuk meg a szocialistákat!” Március 20.: A dúskeblű apuka esete a halvány ibolyával Március 19.: A paradicsomleves legyen paradicsomleves Március 15.: Orbán megígérte a tavaszt Március 10.: "Sípot, füttyöst, rágót az asztalra!" Március 9.: Orbán-adomák ifjaknak Március 8.: Áder a rengetegben Március 7.: "Lezsák: az MDF-ről jót vagy semmit, vagy inkább semmi jót" Március 6.: Zsidózás-e a díszzsidózás? Március 4.: MDF zu Hause Március 3.: Csak Bagó lépett rá a gereblyére? Március 2.: "Egyezményes kézmozdulat" Március 1.: Új Magyarország, régi trükk Február 28.: A jövőről? Veled? Ugyanitt?

Jóleső érzés – magam már az idősebbek közé tartoztam a teremben –, hogy ránézésre nemhogy nem látni, ki hova húz, hanem mindenki egyformán szimpatikus is. Szóval nincs elkülönbözés, technó-hívők is lehetnek Fideszesek, és vasalt inges, zakósok is szocik. Ez a banalitás azért kapott a későbbiekben jelentőséget, merthogy a fő vitatéma – mi is lehetne más – a nagyok, vagyis a felnőtt politikusok kirekesztő mondatai lettek. Az elmúlt hetekben bárki lehetett jócskán üldözési mániás, ha magára vette a vezetők kijelentéseit, így persze itt is előkerült, hogy Gyurcsány sintértelepezett, Mikola meg szinglizett és fülbevalósozott. Kár, hogy erről vitakoztak, mert így nemigen szólt másról a délután, minthogy a két ifjúsági vezető hogyan viszonyul pártja idősebb vezetőihez.

Ebből a szempontból talán Loppert Dánielnek volt nehezebb dolga, mert – azért lássuk be – Mikolát nehéz 23 évesen megmagyarázni. Szeretni pláne. De hát a politika ugyebár a kompromisszumok művészete. Loppert megingott ezen a ponton, és valahogy úgy oldalazott el a Mikola-jelenség mellett, hogy hát Mikola azt mondta, ami egy 60 éves embertől (úriembert mondott, amikor kitört a röhögés, visszavonta, majd később mégis megerősítette), elvárható. Hm. Ezt a hatvanas éveibe lépett édesanyám nevében szeretném visszautasítani.

Komássy nem csinált ügyet a sintérezésből, és egy pillanatra sem lehetett érezni, hogy ő ne azonosulna a főnökeivel. Többes szám első személyben fogalmazott, feltakart, ahogy illik, „mi“ szüntettük meg a sorkatonaságot, építettünk kollégiumi férőhelyeket. Ez utóbbival kapcsolatban egyébként egy hallgató felszólalt, hogy ő úgy tudja, a Miskolcon, PPP-ben épült diákotthon 6 milliárdba került, de ennek többszöröse lesz a vége, mire kifizetjük – mi. Vagyis az adófizetők.

Volt hát tere a számoknak is – háborús formában persze –, mert ma délután itt minden úgy ment, ahogy a felnőttek csinálják. A két vitatkozó ajándékokat adott egymásnak az elején, ahogy ezt újabban szokás – s ahogy egyébként ezzel a magyar politikai vitakultúra visszafordult a törzsi viszonyok felé, hogy tehát a törzsfők ajándékokat hoznak magukkal. Ez a törzsiség a politikai pamflet műfaji felhangjaival gazdagodott, mert ezek az ajándékok ugyebár tréfásak, sőt olykor kifejezetten ellenségesek. Ennek megfelelően Loppert egy felhúzható kutyát adott Komássynak, aki ezt egy Medgyessy Péter-kötettel viszonozta. A jó hangulat adott volt.

Hogy maguk az ifjú politikusok milyenek, abból nem sok derült ki. A nagyok kampányának vezérgondolatait darálták. Nem teljesített ígéretek kontra sikeres ország, sok munkanélküli kontra most jó fiatalnak lenni. Rossz életesélyek, diplomás munkanélküliség kontra nehogy már a Szent István Terv mondja meg, hogy mi lesz itt.

Ami inkább a diákságról szólt, az az egyetemi politizálás kérdése volt és a HÖK, mint meghaladott forma. Loppert kérte számon a FIB-en, miért politizál az oktatási intézményekben, amire Komássy jelentette ki, hogy azért, mert alternatíva kell, mivel a HÖK-rendszer már nem képvisel senkit. Loppert riposztozott, mit gondol a FIB, miért van az, hogy a fiatalok 60 százaléka liberálisként határozza meg magát, ezzel együtt konzervatív értékeket vall (megtudtuk, hogy a "család" például ilyen), és nagyrészt a Fidesszel szimpatizál. Komássy szerint ez még Orbán jó tíz évvel ezelőtti imázsának szól és különben sem közvélemény-kutatást kell nyerni. Hanem tudjuk, mit.

Nem sok derült ki abból sem, hogyan látják ezek a fiatalurak saját generációjukat, meg a náluk fiatalabbakat. Mit gondolnak például az iskolákról. Pedig volna miről beszélni. Éppen itt a Lovag utcában működik egy iskola, aminek sok diákja előtt nincs más családmodell, minthogy apu beiszik és jól megrakja anyut. De ugyanebben az iskolában próbálkoznak a felzárkóztatás és a toleranciára nevelés egy merész formájával: idehozták a budapesti olasz közösség (vállalatvezetők, követségiek) gyerekeit és velük anyanyelvi tanárokat. Úgyhogy a segélyből élő szülők lurkói, meg a roma gyerekek, meg a Gucci pólót viselő olasz kissrácok együtt rúgják a bőrt a betonpályán, meg együtt zsúroznak délután, hol a szobakonyhában, hol a szabadsághegyi villában.

Hát, így. Ám a hétköznapok nemigen kerültek szóba ezen a politikai rendezvényen. Az látszott inkább, Loppert és Komássy tudják jól, hogy a profi politikus nem pirul el, sosem mondja azt, hogy bocs és hogy igazad van. Loppert megkomolyodott, már nem árulózna – mondotta egy kérdésre, mely azt firtatta, kik árulók a történelemben Görgeytől Szűrösig. Komássy meg eleve olyan komoly és lehengerlő volt, mint Újhelyi az Estében. A közönség tartotta magát az udvariasság szabályaihoz, egyszer hallottam valami köcsögözést, ketten összekaptak Mikola körmös-monológjának szemantikai vonatkozásain, de amúgy béke volt. Loppert és Komássy között még egyszer felizzott némi indulat, az "orthodox" szó jelentésén vitatkoztak, s végül nem tudták megfejteni, mit is jelent.

A délután moderátora, Azurák Csaba józan és nagyvonalú vitavezetőként  egyszer csak véget vetett a találkozónak. Azzal zárta, hogy a többség mindig arról ismerszik meg, hogyan bánik a kisebbséggel. Merthogy jó volna, ha a majdani többség jól bánna azokkal, akik máshova húzták az ikszet. Mit mondhatnánk? Úgy legyen.

Hárs Géza