Orbán Viktor az úri és az elvtársi brancsról meg a változásról (1994)

Az 1994-es kampány finisében a Fidesz egyre rosszabbul állt, és egyre többen dörgölték az orra alá, hogy megváltozott. A defenzívába szoruló párt és elnöke, Orbán Viktor kétségbeesetten vívta kétfrontos harcát, de az önálló liberális alternatívának (egyenlő távolság a szocialistáktól és a jobboldal pártjaitól) egyre reménytelenebb volt a helyzete. Orbánék kíméletlen és szakszerű kormánykritikájukkal, illetve hamvas politikai imázsukkal lettek példátlanul népszerűk a ciklus közepére, így a közönség nehezen emésztette meg a politikai félfordulatukat (hogy megengedőbbek lettek a kormánypártokkal, és az egykori rendszerváltók szolidaritásáról beszéltek az MSZP-vel szemben), illetve a megvesztegethetetlenség hímpora is tovaszállt a székházügy után.

A Fekete Doboz Alapítvány filmje azt a csapdahelyzetet rögzíti, amikor a szükségszerűen megváltozó párt vezetője „régi” közönségének próbálja megmagyarázni az átalakulás okát. Orbán itt még arról beszél, hogy kívül megváltoztak ugyan, de belül maradtak a régiek. A beszédben emlegetett június 16. Nagy Imre és társai 1989. június 16-iki temetésére utal, amikor Orbán ismertté vált a nagyközönség előtt. A Fidesz politikusa akkor még szakállasan, farmerban és nyitott nyakú fehér ingben követelte a szovjet csapatok kivonását és a kommunista rendszer vezetőinek felelősségre vonását. 1994-re már volt zakó és volt nyakkendő is.

Panta rhei, még a pantalló is.