© hvg.hu

Első pillantásra úgy tűnhet, hogy a fordulat szándékolatlanul következett be, fideszes baklövések sorozata provokálta ki. Orbán Viktor merengése, mely szerint a nemzetnek csak ruhája a köztársaság, elszólásnak is felfogható volt, amelyet könyörtelenül és rosszindulatúan kiforgatott az ellen. Egyenként Mikola István, Semjén Zsolt, Kövér László és Bayer Zsolt civilizálatlan kirohanásai is értelmezhetők olyan indulatos, fegyelmezetlen és nem túlzottan intellektuális politikusok rögtönzéseiként, akiknek övéik körében a kampány hevében gyorsabban járt a szájuk, mint az eszük.

Ezt az értelmezést látszólag több körülmény is alátámasztja. Orbán Viktor – ha szelíden és megértően is, de – pontosabb fogalmazásra intette párttársait. A többi párt nem volt rest sem a magas labdákat diadalittasan lecsapkodni (Mikola és Tsai mondják meg magyarán, hogy valójában mit tervez a párt, ha hatalomra kerül), sem a vészharangot meghúzni (veszélyben a köztársaság, az egyéni szabadságjogok, az állam és az egyház szétválasztása). Semjén Zsolt kijelentései értelmiségi tiltakozást is kiváltottak. A nyíltan kampányoló jobboldali sajtót leszámítva a kirohanások a médiákban is kedvezőtlen fogadtatásra találtak. Az ellenzéki párt magyarázkodásra kényszerült.

Noha a Fidesz–MPSZ ideológiai offenzívája még bizonyulhat hibának, mégsem hiszem, hogy meggondolatlan politikusok rossz lépései okozták, mint valami lavinát. Ha a kivitelezésbe esetleg hibák csúsztak is, ha Mikoláék netalántán túlságosan kreatívan értelmezték is a központi útmutatásokat, számos jel mutat arra, hogy ezt az offenzívát központilag megtervezték és összehangoltan valósították meg. Már önmagában az centralizált kampánystratégiára utal, hogy a retorikai incidensek sorozatban történtek: ennyi egymástól független hibát gyors egymásutánban nem követnek el egy olyan pártban, amely már bebizonyította, hogy tud fegyelmezett papagájkommandóként viselkedni. Még erősebb érv az ideológiai offenzíva megtervezettsége mellett, hogy a Fidesz–MPSZ szemszögéből nézve nagyon is lenne értelme.

Először is a támadások elsősorban az SZDSZ ellen irányulnak, és a közvélemény-kutatók egybehangzó előrejelzése szerint a liberális párt választási szereplése döntheti el, hogy ki kerül kormányra a választás után. Mivel úgy látszott, hogy a kisebbik kormánypárt ignorálása nem hozza meg a kívánt eredményt, az erősen ideológiai töltetű negatív kampány beindítása logikus – bár kockázatos – próbálkozás.

A támadások azokra a liberális nézetekre koncentrálnak, amelyekkel szemben a jobboldali szavazó táboron belül a legélesebb az ellenszenv: a homoszexuálisok jogai és az életmód-pluralizmus, mint a család intézménye elleni támadás; a szabadságjogi aktivizmus, mint a szabadosság és deviancia propagálása; az állam és egyház szétválasztása mint egyházüldözés. Minden bizonnyal széles jobboldali választó rétegek vannak, amelyek ezeket a modernitáshoz kötődő elveket nem egyszerűen téveseknek gondolják, hanem egyenesen ördögtől valóknak, ezen ideák képviselőit pedig romlottaknak, morális senkiknek tartják. Szerintük aki ilyen elveket hirdet, nem lehet jóhiszemű, nem a haza javát akarja szolgálni, hanem egy összeesküvés részese, amely a haza és a magyarság vesztére tör.

Mivel eleve ezek a rétegek alkotják a jobboldal szavazó bázisának legelkötelezettebb szegmensét, elképzelhető, hogy a Fidesz kampánystratégái csak a választás várható szorossága miatt döntöttek úgy, hogy feltüzelésük, választási hajlandóságuk növelése érdekében külön figyelmet fordítanak rájuk. De nem lehet kizárni, hogy mozgósításukat eredetileg is csak a kampányfinisre tervezték. Mindenesetre akár ad hoc, akár régóta tervezett idea ez az ideológiai bekeményítés, a Fidesz–MPSZ szempontjából az a haszna is meglehet, hogy visszaédesgetheti a MIÉP-Jobbik felé kacsintgató szélsőjobboldali szavazókat. És mivel az „ideológiai diverzió” polarizációhoz, felforrósodott hangulathoz vezet, az MDF eleve nem könnyű dolgát is megnehezítheti.

De ennek a kampánystratégiának hatalmas kockázatai is vannak. Az SZDSZ főellenséggé való kikiáltása médiafelületet biztosít a kisebbik kormánypártnak. Aláássa az antikommunista, utódpártozó retorika hitelét is, ha ugyan már a kádárista kisember életérzésének rehabilitálása, a Kádár-rezsim néhány emblematikus figurájának kooptálása még nem ásta volna eléggé alá. Végül a Fidesz–MPSZ környékén – és nyilván a pártban is – folyamatos a vita a szélsőjobboldal párton belüli elszállásolásának kívánatosságáról. A mérsékeltek félelmei szerint a szélsőjobboldalnak tett gesztusok elidegenítik a középen álló választókat, ezért velük a párt többet veszít a réven, mint amennyit nyer a vámon. Most a Fidesz–MPSZ mintha úgy akarná jóllakatni a szélsőjobboldali kecskét, hogy a mérsékelt káposzta is megmaradjon. Egy időben azzal, hogy Semjén és Kövér minősíthetetlen szavakkal pocskondiázta az SZDSZ-t és reprezentánsait, Orbán Viktor politikai otthont ajánlott a liberális szavazóknak a Fidesz–MPSZ-ben.

Bravúros teljesítmény lenne Orbán Viktortól, ha a liberális szavazók szemében csábítóvá tudná tenni ezt az ajánlatot. Kétségtelen ugyan, hogy Mikola, Semjén és Kövér gyalázkodásai, bármennyire ocsmány is a stílusuk, tartalmilag nem a hagyományos magyar szélsőjobboldali toposzokban utaznak, hanem egy kérlelhetetlen szociális konzervativizmusban. De liberálisok számára ez is elviselhetetlen.

Ettől függetlenül érdekes a Mikoláék által a szélsőjobboldalnak tett ajánlat: gyűlöljetek tovább bátran, de ne azért, amiről nem ildomos beszélni, hanem azért, amiről a Lajtától nyugatra is mesélhetünk. Annál is érdekesebb, mert ez a fajta harcos szociális konzervativizmus nem annyira nyugat-európai jelenség, mint inkább amerikai. A szociális konzervativizmus a republikánus koalíció fontos része. A fősodorbeli republikánus vezetés pedig örömet szerez nekik, ha lehet – és nyugtatgatja vagy letorkolja őket, ha muszáj. Lehet, hogy a Fidesz–MPSZ stratégáinak most az amerikai Republikánus Párt lett a modell? Nem lehet kizárni, hiszen Orbán Viktor a hvg.hu-nak adott interjújában szilárd atlantistának mutatta magát, és érezhetően nagyon szeretné pártja feje fölül az amerikaellenesség gyanúját eloszlatni. Nyilván sokkal könnyebb dolga lenne, ha legelszántabb híveinek jobb széle elfogadná az antiszemitizmus és az amerikaellenesség pótlékaként a meleg emancipáció, a liberális drogpolitika, a feminizmus, a szekuláris humanizmus, a korrumpáló popzene és az istentelen posztmodern irodalom elleni könyörtelen harcot.

Ez vívmány lenne a magyar politikai kultúra szempontjából is, de nem akkora, mint amekkorának első pillantásra látszik. Sokan panaszkodnak a magyar politika elamarikanizálódása miatt, miközben a show-szerű kampányrendezvényekre, a konfettiesőre, a fényjátékokra gondolnak. De a magyar politika egy sokkal lényegesebb és független evolúciós úton létrejött szempontból is nagyon amerikai: a paranoid stílus miatt, amely itt is, ott is súlyos károkat okoz. Ezen az sem változtatna, ha a hazai megosztó nézetek helyett importált megosztó nézetek kerülnének a politika homlokterébe.

Nem tudom, mit hoz a váratlan ideológiai bekeményítés a Fidesz-MPSZ konyhájára. Valószínűleg minél paranoidabb az SZDSZ és az MSZP válasza, annál nagyobb az esély arra, hogy hoz valamit. A tapasztalatok szerint az ideológiai ricsaj a bizonytalanokat szokta a politikától legkönnyebben elriasztani. És a közvélemény-kutatók többsége szerint a bizonytalanok körében az MSZP-nek vannak a nagyobb tartalékai.