Az Interbrand – mint minden évben – most is összegyűjtötte a top 100 brandet, ezúttal 2011-re vonatkoztatva.
Az Interbrand – mint minden évben – most is összegyűjtötte a top 100 brandet, ezúttal 2011-re vonatkoztatva.
Az első hét helyen nem történt változás 2010-hez képest: a Coca Cola az élen, s az említett hét cégből négynek (IBM, Microsoft, Google, Intel) számítástechnikai vonatkozása van. A nyolcadik helyre ugyancsak egy IT-s cég, az Apple került, kilenc helyet (!) javítva az előző évhez képest.
Ami viszont meglepő: a táblázat egy „barnd érték” oszlopot is tartalmaz, s míg az élboly szinte valamennyi cége javított (az Apple például egyenesen 58%-ot) brandértékén, vagy legalábbis megőrizte azt, a Microsoft 3 százaléknyit veszített belőle.
Talán a Windows 8-cal, illetve a windowsos telefonok előretörésével jövőre más lesz a helyzet, ami amúgy a Nokiára is ráfér (ő egyébként hat helyet rontva egy év alatt, a 14. helyen végzett), hiszen barndértéke 15%-ot csökkent 2010-hez képest.
Akit egyébként érdekelnek az ilyesfajta táblázatok, annak figyelmébe ajánljuk azt az interaktív grafikont, amelyből számos érdekes adat derül ki a legnépszerűbb márkákról.