A Yahoo! statisztikája szerint, a keresőben az „iPhone” kifejezés mindenkit legyőzött.
A Yahoo! statisztikája szerint, a keresőben az „iPhone” kifejezés mindenkit legyőzött. Többen voltak kíváncsiak az Apple készülékére, mint az év közben történt természeti katasztrófák bármelyikére, sőt (csak hogy ironikusak legyünk) még a „Kardashian” keresőszót is legyőzte az iPhone, ami az USA-ban nem semmi teljesítménynek számít.
Az örökös győztes eddig Britney Spears volt, ő (illetve a neve) végzett a toplista első helyén 2005-től egészen 2008-ig. 2009-ben Michael Jackson legyőzte az énekesnőt, míg végül tavaly eltűntek a celebritik és a BP-olaj botrány vette át az első helyet. Technikai eszköz azonban most először nyert, ebben nem kis szerepe volt Jobs tragikus halálának, és az iPhone 4S körüli felhajtásnak.