Tech HVG 2025. január. 07. 12:03

Itt az első videó a cápáról, ami a Karib-tenger mélyén úszkál

A Kajmán-szigeteknél, 1054 méteres mélységben sikerült videóra venni annak a cápafajnak az egyedeit, amit eredetileg Japánnál fedeztek fel, és eddig csak a halászok fogásai alapján sikerült megvizsgálni.

A világon először sikerült videóra venni a Karib-tenger mélyén egy ritka cápafajt. A Centroscymnus owstonii – amit az angol nyers fordítással durvabőrű kutyahalként emleget – még 2023. augusztus 13-án került a tengerbiológusok kamerával felszerelt mélytengeri felderítő egysége elé.

A szerkezetet 1054 méteres mélységben telepítették a Kajmán-szigetekhez tartozó Little Cayman mellett, amire egy csalit – egész pontosan 500 gramm szardíniát – is tettek. Ez volt az, amit a cápa megérzett, majd odaúszott az eszközhöz, így sikerült róla videót készíteni. Az erről szóló tanulmány a Journal of Fish Biology című tudományos lapban jelent meg.

Az állatot eredetileg Japánnál fedezték fel, ám minden jel arra mutat, hogy globálisan elterjedt fajról van szó. Egy viszonylag kisméretű, alig 120 centiméteres cápáról van szó, az állattal kapcsolatos eddigi ismeretek pedig lényegében azokból az esetekből származnak, amikor a halászok véletlenül kifogtak egy példányt.

Roughskin Dogfish Swims In Front Of Deep-Sea Baited Remote Underwater Video System

Roughskin Dogfish Filmed In Caribbean Sea For The First Time Published in the Journal of Fish Biology a new study reveals a roughskin dogfish at a depth of 1054 meters in the Caribbean Sea. This represents both the first footage of this species, and the first record of the species in the Caribbean Sea, as well as new species locality record for the Cayman Islands.

A csapat először egy, majd másik két egyedet is megfigyelt, az állatok pedig összesen 54 alkalommal úsztak el a kamera előtt, így körülbelül 11 percnyi felvételt sikerült rögzíteni róluk.

A szakemberek azt remélik, hogy a jövőben további megfigyeléseket végezhetnek majd, így részletesebben is fel tudják tárni az állat viselkedését és életmódját.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.