Törökországban az elmúlt napokban több újságírót is őrizetbe vettek annak ellenére, hogy csak a munkájukat végezték az isztambuli polgármester bebörtönzése miatt tartott tüntetéseken.
Egy török bíróság őrizetbe vette az Agence France-Presse (AFP) fotóriporterét, Yasin Akgült az isztambuli polgármester bebörtönzése miatt tartott tüntetésekkel kapcsolatos nyomozás részeként – írta meg a Reuters a Török Újságírók Szakszervezete közleménye alapján, amiből az is kiderül, hogy már bíróság elé is állították az újságírót.
A Reuters megnézhette a bírósági határozatot, amely szerint a bíróság úgy döntött, hogy Akgült előzetes letartóztatásban tartják, amiért illegális gyűléseken és felvonulásokon vett részt, valamint azzal is vádolják, hogy a figyelmeztetések ellenére nem hagyta el a helyszínt.
A szakszervezet szerint Akgül egyike azoknak az újságírónak, akiket a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett, mióta elkezdődtek a tiltakozások. Akgül és ügyvédei azzal védekeztek, hogy ő újságíróként tudósított a tüntetésekről, és kérték a szabadon bocsátását. Az AFP elnöke és vezérigazgatója, Fabrice Fries is Akgül azonnali szabadon bocsátását követelte, hangsúlyozva, hogy az újságíró nem vett részt a tüntetéseken, hanem csak tudósított róluk.
A török belügyminiszter kedden arról számolt be, hogy múlt szerda óta országszerte 1418 embert vettek őrizetbe, amiért részt vettek a tüntetéseken, közülük 478-at még aznap bíróság elé is állítottak.
Ekrem Imamoglu isztambuli főpolgármester Recep Tayyip Erdogan elnök első számú politikai ellenfele. Múlt hét szerdán korrupcióval és terrorizmussal kapcsolatos nyomozásra hivatkozva vették őrizetbe, 47 másik emberrel együtt. Ezt követően a városban megtiltották a tüntetéseket, és elkezdték letartóztatni azokat, akik az Imamoglu elleni intézkedés ellen szót emeltek a közösségi médiában. Imamoglut végül fel is függesztették, a városban pedig a tiltás ellenére széles körű tiltakozások kezdődtek.
A nyitókép forrása: KEMAL ASLAN / AFP
