Furcsa sárga foltot láttak egy cápa uszonyán, a kutatók sem hittek a szemüknek, amikor kiderült, mi az – videó
Az Aucklandi Egyetem kutatói még 2023 decemberében vettek videóra egy cápát, aminek igen furcsa útitársa akadt.
Az Aucklandi Egyetem kutatói még 2023 decemberében vettek videóra egy cápát, aminek igen furcsa útitársa akadt.
Újabb bizonyítékot találtak a kutatók arra, hogy az élet még extrém körülmények között, például óriási nyomás alatt is képes virágozni.
Kanadai kutatóknak köszönhetően derült fény arra, hogy a narválok „szarva” sokkal összetettebb célokat szolgál, mint azt eddig gondolták.
Amerikai kutatók a korallokból vettek mintát, amikor egy műanyag zacskóval a bébi királyrákot is kiemelték a vízből.
A Kajmán-szigeteknél, 1054 méteres mélységben sikerült videóra venni annak a cápafajnak az egyedeit, amit eredetileg Japánnál fedeztek fel, és eddig csak a halászok fogásai alapján sikerült megvizsgálni.
A Dulcibella camanchaca nevű rák létezéséről csak 2023-ban szereztek tudomást a szakemberek, de segíthet megérteni, miként alakultak ki az evolúció során az extrém körülmények között élő élőlények.
Francia kutatók szerint szaglással képesek tájékozódni azok az alig egy milliméteres rákok, amelyek éjszaka, a sötétben táplálkoznak.
A brit Oshen nevű startup-cég olcsóbb és fenntarthatóbb alternatívát kínál a tengert tanulmányozni kívánó szakemberek számára. Gyakorlatilag mindent figyel.
Egy távirányítású robot segítségével térképezték fel a kutatók a Csendes-óceán azon térségét, ahol úgy vélik, rengeteg különös állatfaj él a víz mélyén.
Van egy tintahalfaj, ami több mint egykilométeres mélységben él, így ritkán lehet látni a példányait. Ausztrál kutatók most egészen közeli felvételt készítettek egyik egyedéről.
Rendkívül jól sikerült amerikai tengerbiológusok legutóbbi expedíciója. Rengeteg új faj mellett négy új mélytengeri hegyet is felfedeztek Chile-közeli vizekben.
A világ legnagyobb cápafajai általában úszás közben szűrik ki a vízből a krilleket és más planktonokat, hogy azokkal (is) táplálkozzanak. Egy nemrég készült videó azonban egészen mást mutat.