Tech HVG 2024. december. 21. 14:03

Alaposan átrendeződött a magyarországi LinkedIn-toplista

Jelentős átrendeződést hozott az Uniomedia idei LinkedIn felsővezetői toplistája, amelyen a Jabil Circuit vezérigazgatója, Kékesi Sándor szerezte meg az első helyet, egy év alatt megduplázva a követőtáborát. Az ötven legnagyobb magyar nagyvállalat és kereskedelmi bank vezetőinek mezőnyéből két olyan felsővezető is a top 5-be került, akik egy éve még az első lépéseket tették a LinkedInen.

Az amerikai Jabil Circuit magyarországi vezérigazgatója, Kékesi Sándor a követőtáborát megduplázva előzte meg az Uniomedia LinkedIn-toplistáját évek óta vezető Keszte Róbertet, a Continentál első emberét. De idén nem ez az egyetlen változás az ötven legnagyobb magyar nagyvállalat és kereskedelmi bank vezetőinek mezőnyében. Jelasty Radován, az Erste vezérigazgatója, és Szászi István, a Robert Bosch cégcsoport első embere úgy került a top 5 cégvezető közé, hogy előbbi egy éve még csupán 256 fős táborral, utóbbi pedig mindössze egyetlen követővel rendelkezett – emlékeztet közleményében az Uniomedia.

Kékesi Sándor 9434 követővel áll idén az első helyen. A Continental országigazgatója, Keszte Róbert 6780 követővel lett második idén, ami szintén húsz százalékos követőszám-bővülés egy év alatt. A LinkedIn töretlenül növekvő népszerűségét az üzleti kommunikációban jól mutatja, hogy a tavalyi harmadik, Heiszler Gabriella, a Spar vezetője 29 százalékos követőszám-gyarapodással is csupán az ötödik helyet szerezte meg idén.

LinkedIn-toplista 2024: nagyvállalati vezetők követőszám szerint
Uniomedia

Az Uniomedia elemzése szerint a nagyvállalati felsővetőknek ma már mintegy kétharmada aktív a LinkedInen. A platform népszerűségét jól jelzi, hogy a kiváltott interakciók számában még a követőszám terén megfigyeltnél is erőteljesebb a növekedés. A vezérigazgatók és a HR-vezetők posztjai 20-30, míg a kommunikációs vezetőkéi átlagosan 50 százalékkal több reakciót váltottak ki idén, mint tavaly.

A magyarországi vezérigazgatók közül a legtöbb interakciót kiváltó vezetők toplistáján idén is Keszte Róbert (Continental) végzett az első helyen. Rajta kívül Rékasi Tibor (Telekom), Solti Andrea (Shell), Heiszler Gabriella (Spar) és Kékesi Sándor (Jabil) került a top 5-be.

Marketing és kommunikáció: Szabó Béla idén is az élen

A marketing- és kommunikációs vezetők sorrendje egyetlen lényegi ponton módosult: Radó András, a Wizz Air kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezetője leszorította az ötödik helyről Kutas Istvánt, az MBH Bank kommunikációs ügyvezető igazgatóját. A követőszám szerinti listát továbbra is Szabó Béla, a Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatója vezeti – 2024-ben 21 százalékkal növelve táborát –, ahogy eddig minden évben. (Vele készült korábbi interjúnkat ide kattintva olvashatja.) Őt Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettese, Hevesi Nóra, a Tesco kommunikációs igazgatója, és Bodó Teodóra, a Robert Bosch cégcsoport kommunikációs igazgatója követi.

A kommunikációs és marketingszakemberek számára az engagement (elköteleződés) is kiemelten fontos mutató, hiszen ez jelzi a legpontosabban, mekkora aktivitást tudnak kelteni tartalmaikkal. Ebben a kategóriában Radó Andrást az erstés Blaumann Debóra és az OTP-s Gáspár Bence követi, de a top 5-ben van a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettese, Bánhegyi Zsófia, és a MOL marketingigazgatója, Pantl Péter is. 

Amit eddig titkolt, azt most elárulta a Microsoft: íme a LinkedIn számai

Tarolt a LinkedIn: 1,7 milliárd dollár, azaz több mint 600 milliárd forintnyi bevételt hozott 2023-ban a prémium előfizetésekből. A Microsoft először osztotta meg a közösségi platformmal kapcsolatos számokat, és az is kiderült, hogy mi áll az eredmény hátterében.

HR-vezetők: dominál a Continental

A tavalyi nyertes, Friedl Zsuzsa a nemzetközi karrierlépése miatt már nincs a HR-vezetők követőszám szerinti listáján, ahol így Kalmár Ákos, a Continental HR vezetője lépett az első helyre. Őt Kósa Barbara (Harman Becker) Solti Andrea (Shell) Varga István Árpád (Vertis) és Gazdag András (Schaeffler) követi. Az engagement szerinti rangsorban új szereplőként került a lista élére Tóth Zsuzsa, a Telekom HR-vezetője, akit Solti Andrea (Shell) követ. Szintén új szereplő az ötös listán Bán Zoltán (MOL), aki rögtön a harmadik helyen landolt. A negyedik helyre a már említett Kalmár Ákos (Continental) futott be, a top 5 ötödik helyezettje pedig szintén egy új szereplő, Varga Zoltán, a Magyar Suzuki Zrt. HR vezetője lett.

Pénzügyi vezetők: Wizz Air-siker

Idén immár másodízben vizsgálta az Uniomedia kutatása a pénzügyi vezetők LinkedIn-aktivitását és eredményességét. Követőszám szerint az első helyen Ian Malin, a Wizz Air pénzügyi igazgatója, a másodikon pedig Daria Dodonova, a Telekom pénzügyi vezérhelyettese végzett – utóbbi a tavalyi negyedik helyről lépett kettőt előre. Új szereplő a listán Felsmann Balázs (Hungaropharma) és Matteo Consalvi (Unicredit), de bekerült a top 5-be Székely Ákos (MOL) is. Az engagementeket nézve Daria Dodonova (Telekom), Matteo Consalvi (Unicredit), Felsmann Balázs (Hungaropharma), Achim Grewe (Audi Hungária) és Silke Janz (Penny) a sorrend a pénzügyesek között.

A hazai LinkedIn-közösségben továbbra is találni olyan felsővezetőket, akik a top 50 vállalat vezetőinél is hatékonyabb jelenléttel rendelkeznek. A kiemelkedően teljesítők közé tartozik például Joó István, a Külgazdasági- és Külügyminisztérium alatt működő HIPA – Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója, aki tavaly 9339 követővel az egyik legszélesebb táború vezető volt, idénre pedig ezt a kimagasló számot is megduplázva 18 ezer fölé növelte a követői számát. De látványos Gazsi Zoltán, az Eisberg Magyarország vezérigazgatójának eredménye is, aki 13 ezer követőről húszezer fölé bővítette a táborát.

A vizsgált ötven nagyvállalat az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb, 2023-as árbevétel alapú listájából került ki, emellett a kommunikációs ügynökség bevonta az elemzésbe a magyarországi kereskedelmi bankok vezetőit is. A kutatásban szereplő vállalatok vezérigazgatói összesen 61 ezer, a HR-vezetők 73 ezer, a kommunikációs és marketingvezetők pedig 52 ezer követőt tudhatnak magukénak. A pénzügyi vezetők összesített követőtábora egyelőre 30 ezer alatt van.

Mi a helyzet a környéken?

Idén először állított össze regionális nagyvállalati toplistát a Rothman&Roman – az Uniomedia anyavállalata – azt követően, hogy az elmúlt három évben a magyarországi ügynökség elkészítette a legnagyobb magyar cégeknél dolgozó felsővezetők LinkedIn-profiljának elemzését.

Csaknem ötször annyi követője van a legnagyobb követőtáborral rendelkező cseh Klaus Zellmernek (Skoda), mint a Magyarországon legjobbnak számító Kékesi Sándornak (Jabil). Ami a vezetők posztjai által kiváltott reakciókat illeti, itt az élen járók sokkal kevésbé húztak el a többiektől, és összességében sincsenek olyan nagy különbségek, mint a követőszámok alapján.

LinkedIn-toplista 2024: régiós nagyvállalati vezetők követőszám szerint (CEO)
Uniomedia

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.