Itthon hvg.hu 2025. március. 25. 08:14

Direkt36: Magyar Péter a konfrontatív stílusa és a túlzott önállósága miatt sodródott a NER partvonalára

A későbbi ellenzéki politikus korábban többször is sikertelenül próbálta magát felvetetni a kormányba, de tavaly tavasszal az is felmerült benne, hogy főpolgármester-jelöltként ráindul Karácsony Gergelyre, amiről állítólag Puzsér Róbert és Zaránd Péter beszélték le.

Magyar Péter a konfrontatív stílusa és a túlzott önállósága miatt sodródott a NER partvonalára – derül ki a Direkt36-nak a Telexen megjelent legfrissebb cikkéből.

Az írás több pontba szedve kíséri végig Magyar Péter történetét a kezdeti, brüsszeli évektől az ellenzéki népvezérré válásáig. A NER-ben többekkel is baráti viszonyban volt, ezek közül a legjelentősebb személyiség Gulyás Gergely, de korábban a barátai közé tartozott Várhelyi Olivér jelenlegi európai bizottsági biztos is.

Várhelyivel Magyar kapcsolata akkor romlott meg, amikor az előbbi a Magyarország uniós képviseletét ellátó, Brüsszelben székelő Állandó Képviselet második embere, majd vezetője lett, és Magyart tette meg kabinetfőnökének.

A lap forrásai szerint Várhelyi azért haragudott meg Magyarra, mert kabinetfőnöke több alkalommal is a háta mögött, de az ő nevében intézkedett különböző ügyekben. A Direkt36-nak ezt Magyar tagadta, és elmondta, hogy kabinetfőnökként nagyon sok konfliktust vállalt Várhelyiért, aki azonban szerinte nem állt ki érte. „Ezt én zokon vettem, és be is olvastam neki” – fogalmazott.

Várhelyi nem reagált a megkeresésre.

Kormányközelben

Az, hogy Varga Judit férjének jelentős politikai ambíciói vannak, nem akkor derült ki a NER belső köre számára, amikor Magyar Péter szembefordult a rendszerrel, tudták már jóval korábban is. A Direkt36 például ismerteti azt az esetet, amikor Gulyás Gergely 2018-ban megkérdezte Magyart, hogy zavarná-e, ha a felesége államtitkárként bekerülne a tárcájához. Ezt Magyar Péter akkor támogatta, ugyanakkor megkérdezte Gulyást, hogy miért nem őt választotta. Magyar szerint Gulyás azt válaszolta a kérdésére, hogy a poszton Orbánék mindenképpen nőt szeretnének látni, Magyarból pedig Vargával szemben hiányzik a pozícióhoz szükséges kompromisszumkészség.

Ugyanakkor barátja nem feledkezett meg Magyarról, és Varga kormányba kerülését követően több állami tulajdonú cégnél is vezető pozíciót kapott: 2018 szeptemberétől a Magyar Fejlesztési Bank egyik igazgatóságát vezette, 2019 júniusától pedig a Diákhitel Központ vezérigazgatója lett. A történtekre rálátó források szerint Magyar kinevezéseiben Gulyás kulcsszerepet játszott, többször is ő járta ki, hogy a barátja a különböző állami vállatoknál jól fizető állásokat kapjon – írja a lap.

Gulyás sem reagált a megkeresésekre, Magyar pedig annyit mondott a történetre, hogy a kinevezéseiben Gulyás szerepe mindössze az lehetett, hogy az önéletrajzát eljuttatta az illetékes miniszterhez.

Magyart viszont nem szippantotta be az üzleti élet, helyette továbbra is felesége révén a politika közelében maradt, olyannyira, hogy jelentős szerepe volt benne, hogy a közösségi médiában Varga Judit vált a kormány egyik legnépszerűbb arcává.

Bár az eredmény vitathatatlan, de nem járt konfliktusok nélkül. Magyar Péter ugyan nem volt tagja az Igazságügyi Minisztérium sajtóosztályának, ám rendszeresen bejárt a tárcához, ahol aktívan részt vett a felesége körüli kommunikáció kitalálásában.

„Folyamatosan ontotta magából az ötleteket” – mondta a tárca egyik korábbi munkatársa arra utalva, hogy Varga Facebook-posztjainak jelentős részét Magyar írta.

Ezt többen nehezményezték a stábból, különösen azért, mert Magyar gyakran bicskanyitogató hangnemben kérte számon még a vesszőhibákat is.

„Ők dolgozni nem szerettek, én meg azt szerettem volna, ha Juditot kellőképpen tudjuk megismertetni az emberekkel” – mondta a tárca sajtóosztályáról és a velük való konfliktusáról Magyar.

Ekkoriban is felmerült, hogy Magyar bekerülhetne a kormányba, szó volt róla, hogy esetleg megkaphatná az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) uniós fejlesztésekért felelős államtitkári posztját, vagy egy hasonló beosztást a Külügyminisztériumban, ám ezekből sem lett semmi.

Magyar ambícióit jól jelzi, hogy még azt is kilobbizta magának, hogy Orbán Viktor 2020-as évértékelőjén a miniszterekkel együtt ülhessen az első sorban. A tárcavezetők házastársait nem volt szokás előreültetni, ám Magyar nem minden alap nélkül gondolhatta, hogy jelentős szerepe van felesége sikerében, és talán ezért, vagy csak egy konfliktus elkerülése érdekében, de jóváhagyták a kérését.

A NER-en belül a házassága megromlását követően kezdett elfogyni Magyar Péter körül a levegő. Kiszorult a belső körből, amihez köze volt annak is, hogy a konfrontatív személyiségével nem igazán tudott barátokat szerezni. Az utolsó befolyásos barátja, Gulyás Gergely is a válásakor fordult el tőle, mivel a miniszter Varga Judit pártjára állt. Ehhez hozzátartozik, hogy Gulyásnak Varga is régi ismerőse volt, sőt, épp ő volt az, aki még annak idején bemutatta Magyar Pétert neki.

De nemcsak a kormánypárt berkein belüli politikai szerepvállalás kapui csukódtak be Magyar előtt, hanem az állami vállalatnál betöltött pozíciói is veszélybe kerültek. Ilyen volt például a Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában álló Magyar Bankholdingnál (MBH) szerzett felügyelőbizottsági tagsága. Erre a posztra még korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium delegálta Magyar Pétert.

Miután 2024 elején felmerült, hogy Magyart innen visszahívhatják, ő Gulyáshoz és Vargához fordult. A felek közti üzenetváltást ismerő kormányzati források szerint Magyar a Signal üzenetküldő applikáción keresztül létrehozott egy csoportot, és azt írta Gulyásnak és Vargának, intézzék el, hogy megtarthassa a pozícióit, ellenkező esetben problémát okozhat. Erről az epizódról később Varga Judit és Gulyás is beszámolt, mindketten azt állították, hogy Magyar megfenyegette őket. Magyar a megkeresésünkre válaszolva a fenyegetést tagadta – írja a lap.

Ellenzékben

Mindenesetre a kegyelembotrány jó ürügynek bizonyult arra, hogy Magyar Péter akcióba lépjen, és előbb egy Facebook-posztban tagadta meg a NER-t, majd interjút adott a Partizánnak. A hogyan tovább kérdése ekkor azonban még nem volt egyértelmű a számára. A politikai pályához nem férhetett kétség, már csak az irányt kellett kijelölni.

Felmerült például benne, hogy a hirtelen támadt népszerűségét kihasználva indulhatna Karácsony Gergely ellen főpolgármester-jelöltként. Erről többek között Puzsér Róbert és Zaránd Péter igyekeztek lebeszélni, rámutatva, hogy Karácsony ellen Budapesten nem nyerhet, helyette az EP-t javasolták neki, hiszen bármennyi mandátumot is szerezne a mozgalma a választásokon, azt könnyű lesz sikerként kommunikálni.

A választáson végül a Tisza átütő sikert könyvelhetett el magának, és a népszerűsége azt követően is tovább nőtt, az év végére már a Fidesz támogatottságát is megelőzte. Mindez ugyanakkor nem változtatott Magyar Péter személyiségén, ami miatt az új párt vezetésén belül is komoly konfliktusok alakultak ki. Ennek következtében a nyár folyamán többen is kikerültek Magyar szűkebb környezetéből.

Korábban a párt felépítésében szerepet játszó Vogel Evelin szakított Magyarral, később pedig nemcsak a kormánypárti médiában támadta a volt barátját, de olyan, Vogel által készített hangfelvételek is kiszivárogtak, amelyek előnytelen képet festettek a Tisza elnökéről. A mozgalom kezdeti szakaszában Magyar Pétert aktívan támogató testvére, Magyar Márton szintén eltávolodott a párttól.

2024 tavaszán a testvérének szívesen segített, politikai pártnak azonban nem szeretett volna dolgozni, így visszatért a szakmájához, az újságíráshoz – válaszolta az ezt firtató kérdésre a lapnak Magyar Márton.

Hirdetés