Tech HVG 2024. december. 07. 10:03

Ügyes trükkel kivédheti a vírusfertőzést a DNS-ből csinált négyujjú robot

Amerikai kutatók szerint az általuk fejlesztett, DNS-alapú nanorobot képes megfogni a fertőzni akaró vírust, és nemes egyszerűséggel meggátolja, hogy az bejusson a sejtekbe.

Az emberi kéz ihlette azokat a nanorobotokat, amelyeket az Illinois-i Egyetem kutatói fejlesztettek ki. A szerkezetnek két különlegessége is van: egyfelől egyetlen DNS-szálból épül fel, másfelől pedig segíthet megvédeni az embert például a koronavírus-fertőzéssel szemben – olvasható a Science Robotics című szakfolyóiratban.

A NanoGripper fejlesztői szerint arra is alkalmas lehet, hogy a jövőben a daganatos sejtekhez szállítsanak vele gyógyszert.

Xing Wang, a fejlesztés vezetője szerint egy puha, nanoméretű robotot szerettek volna készíteni, ami úgy képes megragadni a célzott vírust vagy sejtet, amire korábban még nem volt példa. A kutatók szerint erre kiválóan alkalmas a DNS, amit könnyű hajtogatni és programozni.

A nanorobotnak négy ujja van, amelyek mindegyike három izülettel rendelkezik. Ez lehetővé teszi, hogy precízen mozogjon és fogjon meg dolgokat. A DNS szerkezete határozza meg az ujjak hajlításának szögét és fokát, lehetővé téve a célmolekulákkal való pontos interakciót.

Elkészült a mikroszkopikus robot, amely az emberbe fecskendezve gyógyítana

Az amerikai Cornell Egyetem tudósainak sikerült először félvezetőből készíteniük mikroszkopikus robotot, melyet lézerrel hoznának működésbe.

A NanoGripper a koronavírus esetében annak tüskefehérjéét veszi célba, majd legátolja annak sejtfertőző képességét. Eközben a robot másik oldala különböző dolgokhoz, például gyógyszermolekulákhoz kapcsolódhat, így hatékonyan lehet vele adagolni a készítményeket – írja az Interesting Engineering.

A kutatók szerint a fejlesztéssel egy újfajta koronavírus-tesztet is elő lehet állítani, ami 30 perc alatt olyan eredményt ad, mint a PCR-tesztek. Amikor a vírust a NanoGripper elkapja, aktiválódik egy fluoreszkáló molekula, ami fényt bocsát ki, ha LED-del vagy lézerrel megvilágítják. Ha nagyszámú fluoreszcens molekula koncentrálódik, akkor az elég fényes lesz ahhoz, hogy minden vírust meg lehessen számolni.

A szakemberek szerint érdemes lenne valamilyen orrsprayt készíteni, amin keresztül be lehetne vinni a NanoGrippert a szervezetbe. Amikor a vírus az orr nyálkahártyáján keresztül megpróbálna bejutni a szervezetbe, ott már várná a nanorobot, és a fehérjét blokkolva meggátolná, hogy megfertőzze a sejteket.

A szakemberek úgy látják, a fejlesztés más vírusok, például influenza, a HIV és hepatitis B ellen is hatékony lehet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.