Már a PlayStation konzol nélkül is lehet játékokat futtatni a Sony kézikonzolján, de még mindig nem úgy, mint a konkurens termékek esetén.
A Sony még 2023-ban dobott piacra egy kézikonzolt, a PlayStation Portalt. Egy pillanatig úgy tűnhetett, ezzel a játékkonzol-piac legnagyobb szereplője is beléphet az Asus, az MSI és a Valve által az elmúlt években újból felélesztett területre, ám ilyesmiről szó sincs. A hagyományos értelemben véve legalábbis.
A Sony megoldása ugyanis önállóan nem tud működni: a PlayStation játékkonzol képét streameli a saját képernyőjére (wifin keresztül) kihagyva a hagyományos tévét a képletből. A PS konzol nélkül nem tud játékokat futtatni.
A Portal azonban végre értelmet nyer: a Sony bejelentette, hogy bővíti a funkcionalitását, így az internetről steamelve már játékokat is tud futtatni – önállóan. A képesség egyelőre tesztüzemben indult el, és elengedhetetlen hozzá a PlayStation Plus Premium előfizetés – írja az Eurogamer.
A Sony bejelentése szerint a teszt során 120 játék lesz támogatott, köztük olyan neves címek, mint a Dave the Diver, a Ghost of Tsushima, a Marvel’s Spider-Man: Miles Morales, a Monster Hunter Rise, és a Ratchet & Clank: Rift Apart. A játékokat legfeljebb Full HD felbontásban, 60 fps-sel lehet futtatni. Ez nagyban függhet az internetkapcsolat minőségétől.
A cég ugyanakkor hangsúlyozza, ez még egy kísérleti fázisában lévő képesség, és a végleges változat még több ponton is változhat. A funkció előhívásához telepíteni kell az eszközhöz megjelent legújabb frissítést, majd a Gyorsmenü – Beállítások – Cloud Streaming menüpontban kell élesíteni azt.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.