Az Apple és a Meta sem írta alá az EU új MI-egyezményét, miközben számos nagy piaci szereplő megtette ezt. Jó kérdés, mi állhat a háttérben, de az valószínű, hogy a lépéssel nem kerültek közelebb a felhasználók a két cég mesterséges intelligenciáihoz az öreg kontinensen.
Összesen 115 vállalat fogadta el az Európai Unió új mesterségesintelligencia-egyezményének előterjesztését – a szignózók között vannak a terület legnagyobb szereplői, köztük az OpenAI, a Google, a Microsoft és a Samsung is.
Vannak azonban olyan szereplők, akik némileg meglepő módon hiányoznak a listáról – például az Apple és a Meta, derül ki a Politico jelentéséből. Az egyezmény nem kötelező érvényű kötelezettségvállalásokat listáz, melyek későbbi, már kötelező szabályokat előznek meg. Olyanokat, melyekkel az iparági szereplőknek szembe kell majd nézniük az EU-ban működő MI-cégeknek – hogy ellenőrzés alatt tartsák a mesterséges intelligenciát.
Pedig, mint a 9to5Mac felidézi, az Apple korábban úgy nyilatkozott, „elkötelezett”, hogy megegyezzen az EU szabályozóival, és elhozza az Apple Intelligence-t a kontinensünkre is – de az aláírás hiánya mintha nem ebbe az irányba mutatna. A cég MI-je hivatalosan „határozatlan ideig” nem fog elindulni az EU-ban, hiába ez az új iPhone 16-széria egyik legfontosabb jellemzője. (Érdekesség, hogy az Apple.hu nyitóoldalán is csak a készülékek neve szerepel puritán módon, üresen hagyva az Amerikában az MI-re épülő marketingszöveg helyét.)
Bárhogyan is, a következő években fokozatosan bevezetett egyezménynek valamennyi vállalatnak eleget kell majd tennie; a mostani, önkéntes vállalás célja az volt, hogy a cégek mihamarabb megfeleljenek a paktumnak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.