Amerikai kutatók a Hubble űrteleszkóp segítségével két olyan szupermasszív fekete lyukra bukkantak, amelyek minden eddiginél közelebb vannak egymáshoz. A sorsuk már megpecsételődött.
Az amerikai Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ tudósai két fekete lyukat találtak a Földtől mintegy 800 millió fényévre, amik egymás körül keringenek. A számítások szerint a két objektum nagyjából 300 millió fényévre van egymástól. Bár ez meglehetősen nagy távolság, az univerzum léptékét nézve kicsi, ráadásul ezek az egymáshoz legközelebb lévő szupermasszív fekete lyukak, amit az emberiség eddig felfedezett. A sorsuk megpecsételődött: több millió év múlva összeütköznek majd, ennek hatása pedig a téridőn is érezhető lesz.
A The Astrophysical Journalban megjelent publikációban Anna Trindade Falcão, a központ tudósa és csapat arról ír, hogy a teleszkópok korlátai miatt az ilyen típusú kettős fekete lyukak tanulmányozása alapvetően nagyon nehéz, ugyanakkor a vizsgálatuk lehetőséget ad arra, hogy megismerhesse a tudomány, miként keletkeznek. Ez azért is fontos, mert lényegében az összes ismert galaxis középpontjában ilyen szupermasszív fekete lyuk található.
A csapat a Hubble Űrteleszkóp felvételeit vizsgálta az MCG-03-34-64 néven ismert galaxisról, amely körülbelül 800 millió fényévnyire van a Földtől. Három izzó foltot észleltek, amelyek hatalmas mennyiségű izzó oxigéngáz jelenlétét jelezték kis területen összenyomva. A fény látható hullámhosszán a két fekete lyuk olyan közel van egymáshoz, hogy egyetlen objektummá egyesülnek. A NASA a közleményében a kettős rendszert két szumóbirkózóhoz hasonlította.
A kutatók ezután a NASA Chandra űrteleszkópjával is megfigyelték az objektumokat, ami két különálló, de erőteljes kibocsátási forrást talált a foltokban. A szakemberek összevetették az új adatokat a korábban, a területről készült mérésekkel, és olyan egyezést találtak, ami alapján nagy valószínűséggel mondható ki, hogy két szupermasszív fekete lyukról van szó.
A Hubble által észlelt oxigén forrása még nem ismert. Annyi biztos, hogy a két szupermasszív fekete lyuk egy-egy galaxis magja lehetett, amelyek a múltban összeütköztek. Várhatóan 100 millió év múlva a két fekete lyuk is egyesül, ami olyan gravitációs hullámot indít majd útnak, ami torzítani fogja a téridőt – írja a Gizmodo.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.