Tech HVG 2024. szeptember. 05. 17:03

Egyre komolyabb bajban van az internet nagy archívuma, elutasította a bíróság a fellebbezését

A nonprofit szervezetkén működő Internet Archive-ot még 2020-ban fogták perbe a könyvkiadók, mert korlátozás nélkül engedte hozzáférni az olvasóközönséget a könyvekhez. Hamarosan két nagy zenei kiadó miatt is bíróság elé kell állnia.

Tovább szűkült a mozgástere az Internet Archive-nak, miután egy amerikai bíróság elutasította a nonprofit szervet egy korábbi perben született ítélettel szembeni fellebbezését. Bár ez kissé bonyolultnak hangzik, máris mutatjuk a részleteket, amitől tisztább lesz a kép.

Az Internet Archive egy nonprofit szervezet, melynek célja, hogy a kutatóknak, történészeknek, vagy más tudomány képviselőinek maradandó hozzáférést biztosítson a elektronikus formában létező gyűjteményekhez. Emellett – a hagyományos könyvtárakhoz hasonlóan – nyitva áll a nagyközönség előtt is.

A szervezet még a koronavírus-járvány első hulláma idején úgy döntött, eltörlik a példányszámhoz kötött kölcsönzést, és létrehozza a Nemzeti Vészhelyzeti Könyvtárat (National Emergency Library, NEL). A lépés célja az olvasni vágyó közönség kiszolgálása volt, mivel a koronavírus-járvány miatt a világ sok könyvtára bezárt. A dolog akkor vett fordulatot, amikor több kiadó is perbe fogta az Internet Archive-ot, mondván, a szervezet megsértette a szerzői jogot, amikor engedély nélkül kezdte el elérhetővé tenni a védett anyagokat. Az eljárást annak ellenére megindították, hogy az Internet Archive visszaállította a korábbi kölcsönzési limitjét.

Per indult a járvány alatt ingyenes olvasást kínáló Internet Archive ellen

Több író is felháborodott, amikor az Internet Archive bejelentette, hogy a járvány miatt ingyenes könyvtárrá alakulnak. Az ügy nem állt meg itt.

A perben 2023 nyarán mondta ki az ítéletet egy amerikai bíróság, ezek szerint pedig az Internet Archive lett a vesztes fél. Ez ellen a döntés ellen nyújtott be fellebbezést a nonprofit szervezet, de mint most kiderült, nem jutott vele előrébb.

Az Engadget beszámolója szerint a szervezet azzal érvelt, hogy a méltányos használatnak megfelelően működött a könyves kezdeményezése, a bíróság azonban ezt nem így látta. A lap szerint a mostani döntésnek egyetlen pozitív hozadéka az, hogy a bíróság elismerte, az Internet Archive nem folytat semmilyen kereskedelmi tevékenységet. Ez azonban valószínűleg nem menti meg attól, hogy egy másik perben a Universal Music Group és a Sony állításait cáfolja. A kiadók azért fogták perbe a szervezetet, mert 2023-ban zenei digitalizálási projektet indított.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.