Egy bevásárlós alkalmazásban találták meg először a hamarosan sok telefonra megérkező Android 14 operációs rendszer új funkcióját, ami jelez, ha képernyőképet akar készíteni a telefon.
Néhány évvel ezelőtt a Snapchat volt az első olyan üzenetküldő szolgáltatás, ahol lehetőség volt önmegsemmisítő üzeneteket küldeni. Ezek a kézbesítés/olvasás után, adott idő múlva törlődnek, így később nem lehet őket újra elolvasni. A megoldás azt a célt szolgálja, hogy a felhasználók biztonságosabban tudjanak chatelni egymással, és egy kíváncsi harmadik fél ne tudjon olyan könnyen bizalmas információkhoz jutni. A bevezetése után azonban rögtön teljesen egyértelművé vált, amit amúgy is sejteni lehetett: ez sem véd mindentől, hiszen az önmegsemmisítő üzenetekről is lehet képernyőképet készíteni.
Az androidos alkalmazások már a kezdetektől képesek használni a FLAG_SECURE nevű metódust, amely letiltja a képernyőképek készítését egy adott app futása közben. Ez azonban nem mindig a legjobb megoldás, sokszor ugyanis arra lenne szükség, hogy magáról a screenshotolós próbálkozásról is értesítést kapjon az érintett felhasználó. Az Android 14 újdonsága épp ezt a célt szolgálja.
Hogy mindez hogyan működik a gyakorlatban, az az alábbi videón megtekinthető.
Ez a metódus a DETECT_SCREEN_CAPTURE, ami jelzi a felhasználónak, hogy valaki képernyőképet próbált készíteni. Az első alkalmazás, ahol sikerült ezt a funkciót kiszúrni, egy német bevásárlós app, az Otto volt.
Samsung mobilja van? Ha szerepel ezen a listán, akkor örülhet
Egy sor Samsung készülékre érkezik meg az Android legújabb verziója a következő hetekben: mutatjuk, melyek ezek, és mikor lehet számítani a frissítés felbukkanására.
Úgy tűnik, a funkció csak akkor detektálja a képernyőkép készítését, ha azt a fizikai gombokkal indítja. Vagyis ha egy kémbot próbálkozik szoftveresen, az átcsúszhat a szűrőn.
Emellett azt persze továbbra sem lehet kivédeni, hogy a mobil képernyőjét egy másik eszközzel lefotózza valaki, de ez ellen valószínűleg sosem lesz tökéletes megoldás.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.