Becsavarodott hangyákat találtak, ezúttal a szó valóságos értelmében. A kis rovarok ugyanis műanyagszálakba gabalyodtak, és ez egy újabb aspektusból világít rá a műanyagok veszélyeire. Elsőre úgy tűnhet, ez csak a hangyák gondja, de ami az övék, abból nagyon hamar az emberiség problémája lehet.
Úgy tűnik, a hangyákat is elérte a műanyagszennyezés, ami aggasztó mérföldkövet jelent a bolygó egyre mélyülő problémájával kapcsolatban. A madridi Nemzeti Természettudományi Egyetem munkatársa még tavaly figyelt fel egy műanyagcsapdába esett hangyára, s mivel nem talált semmilyen korábbi tudományos anyagot e jelenséggel kapcsolatban, újabb kutatásba kezdett – írja az IFLScience.
Kutatótársaival együtt 113 hangyát gyűjtöttek össze La Palma környékéről, 40 különböző helyszínről. A hangyák Európa és Észak-Afrika mediterrán régiójának őshonos lakói. A kis rovarok közül három valamilyen rostba csavarodott, s később kiderült, hogy ezek közül kettő műanyagszál volt. Az egyik a hangya hasa, a másik a lába köré csavarodott. Úgy vélik, a mostani az első publikált bizonyíték arra, hogy a műanyagszennyezés a gerincteleneket is érinti, méghozzá olyan módon, amire eddig még nem figyeltek fel.
Hogy a probléma mennyire súlyos, azt egyelőre még nem tudni, a spanyol kutatás ugyanis nagyon kis mintát érint, és maguk a kutatók is úgy vélik, hogy ma még senki sem tud valós becslést adni a megfigyelések valódi hatásáról.
„Úgy gondolom, hogy a tengeri ökoszisztémák (cetek, madarak, teknősök) esetében tapasztalt műanyagszennyezési problémák (gyakran találnak ilyen állatokat holtan, műanyagokkal telt hassal) nem fordulhatnak elő a rovarok szintjén, de egyelőre még nincs olyan adat, amely megerősítené vagy megcáfolná azt a feltételezést. Mindenesetre biztos vagyok abban, hogy a műanyagok a rovarokkal és a gerinctelenekkel is kölcsönhatásba lépnek sok olyan módon, amit a mai napig még nem vizsgáltak kellő alapossággal” – írja a kutatási anyag vezető szerzője az Ecological Entomology folyóiratban.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.