Tech hvg.hu 2023. szeptember. 21. 14:55

Új szlogent vezet be a Telekom, és mostantól nem használják magyarul

A Deutsche Telekom a kölni Digital X konferencián jelentette be, hogy megújítja márkáját. Az ennek jegyében bevezetett új szlogenjével a vállalat hangsúlyozni szeretné a márka globális perspektíváját.

„Connecting your world” – ez a Magyar Telekom új szlogenje is, ebben a formában, angolul. A Deutsche Telekom csoport ugyanis világszerte egységes szlogent használ ezután azon országokban, ahol a T márka jelen van.

Ennek megfelelően a Magyar Telekom is búcsúzik az Együtt.Veled szlogentől. „Az új szlogen jobban kifejezi azt az ambíciónkat” – mondta Szabó Béla, a Magyar Telekom márka- és kereskedelmi kommunikációs igazgatója arra utalva, hogy céljuk, hogy ügyfeleiket összekapcsolva azok sikeresebbek lehessenek a magánéletben és az üzleti világban is.

Tim Höttges: „Költőkre, gondolkodókra és digitalizálókra van szükség"

Az állampolgároknak sem egymásra, sem a politikusokra nem érdemes mutogatniuk, a krízishelyzet megoldása mindannyiunk közös felelőssége - mondta Tim Höttges, a Deutsche Telekom (DT) vezérigazgatója a kölni Digital X 2022 konferencián. A vezető a digitális infrastruktúra által teremtett lehetőségek intenzívebb kihasználására is felszólított.

Az új szlogen bevezetése a végső elem abban a globális márkastratégiában, amivel a Deutsche Telekom konzekvensen kívánja építeni a Telekomot, mint ernyőmárkát. A Csoport nemrégiben vezette be a megújult és egységesített logóját.

Első lépésben a vállalat digitális csatornáin, kommunikációs kampányaiban és szponzorációs felületein történik meg a szlogen cseréje, majd országszerte az üzletekben.

A Deutsche Telekomhoz hasonló lépésre a Vodafone 2017-ben szánta el magát, akkor vezették be a „The future is exciting. Ready?”-t, mégpedig a szlogen első felét az adott ország nyelvére adaptálva, a második felét angolul hagyva. Ebből lett Magyarországon „A jövő izgalmas. Ready” mottó.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.