Tech hvg.hu 2023. február. 22. 13:03

Mesterséges intelligenciával terveztet alkatrészeket a NASA, mintha egy idegen űrhajó részei lennének

A NASA az eddigieknél könnyebb és strapabíróbb alkatrészeket állíthat elő a különböző küldetésekhez, köszönhetően a mesterséges intelligencia tervezésének.

A NASA is a mesterséges intelligenciára támaszkodik, hogy új, strapabíró, ugyanakkor könnyű alkatrészeket tervezzen az egyes küldetésekhez – számolt be róla az Interesting Engineering. A lap szerint ezt egy kereskedelmi forgalomban is kapható szoftverrel teszi meg a szervezet, a megtervezett alkatrészek pedig kicsit olyanok, mintha egy idegen űrhajóról származnának.

Ryan McClelland, a NASA kutatómérnöke szerint első ránézésre valóban furcsának tűnnek az alkatrészek, ám ha működés közben is látjuk azokat, máris egyértelművé válik, hogy milyen célt szolgálnak.

A tervezést a NASA persze nem bízza teljes mértékben a gépre. A küldetés követelményeiből kiindulva a számítógép segítségével egy tervező rajzolja meg azokat a felületeket, ahol az alkatrész csatlakozik az adott műszerhez vagy az űrhajóhoz. Ezután a szoftver összekapcsolja a pontokat, hogy összetett szerkezeti terveket készítsen. Az eredmény akár 1–2 óra leforgása alatt is meglehet.

NASA

McClellan szerint az emberi tényező nélkül az alkatrészek esetleg túl vékonyak lennének. Az eredmény így egy olyan struktúra, ami nagyobb szerkezeti terhelést tud elviselni, kisebb a súlyuk, valamint akár egy hét alatt is legyárthatók. A folyamat további előnye, hogy a tervezőknek nem kell a részletekkel foglalkozniuk, így közben koncentrálhatnak más feladatok elvégzésére is. Mindez csökkentheti az útra való felkészülés idejét és árát.

McClellan szerint a tömeg kétharmada spórolható így meg, a meghibásodás kockázata pedig alacsonyabb, mintha az ember tervezte volna az adott eszközt.

Jelenleg több küldetésnél is használják a mesterséges intelligencia által tervezett alkatrészeket. Ilyen például az EXoplanet Climate Infrared TElescope (Excite), amelyben egy ballonra telepített távcsővel vizsgálják a más csillagok körül keringő forró Jupiter-típusú bolygókat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

(Kiemelt kép forrása: NASA)