Az amerikai kutatók több mint 11 millió ember betegadatait vizsgálták meg, és arra jutottak: akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást, pont annyira veszélyeztető tényezők a közutakon, mint az alvási apnoéban szenvedők.
Első ránézésre meglepő összefüggésre jutottak az amerikai kutatók a koronavírus-járvánnyal és az autóvezetéssel kapcsolatban. Az American Journal of Medicine hasábjain közéttett eredmény szerint azok körében, akik nem oltatták be magukat a koronavírus ellen, annál magasabb a kockázata annak, hogy közlekedési baleset részesei voltak.
Az IFLScience összegzése szerint a megbízható adatokon nyugvó vizsgálathoz összesen 11 270 763 ember egészségügyi adatait nézték át. Az alanyok 16 százaléka nem volt beoltva a koronavírus ellen. A csapat ezután megvizsgálta a kanadai Ontario állam sürgősségi osztályainak adatait, azokra az esetekre fókuszálva, amikor egy közlekedési baleset volt annyira súlyos, hogy kórházi kezelést eredményezett. A felmérést számos tényezővel súlyozták, például az életkort és az egészségügyi állapotot is figyelembe vették.
Engedélyeztetés alatt van az influenza és a koronavírus elleni kombinált védőoltás Amerikában
A Pfizer és a BioNTech közös kutatásának eredményeként fejlesztették ki.
A szakemberek szerint ugyan elsőre furcsának tűnhet összefüggést keresni a beoltottság és a közlekedési balesetben való részvétel között, ám megjegyezték, hogy a korábbi tanulmányok összefüggésbe hozták az emberek pszichés állapotát – például az agresszív személyiségeket – a közlekedési balesetekkel.
A kutatók úgy vélik, azok, akik fittyet hánytak a közegészségügyi ajánlásokra, szintén figyelmen kívül hagyhatják az alapvető közlekedésbiztonsági irányelveket.
Az influenza és a koronavírus elleni oltás kombinálásán dolgozik a Pfizer és a BioNTech
Több százezer embert érint a Csengcsou város egyik ipari parkjában szerdán bevezetett járványügyi korlátozás. A lépés komoly nehézségeket okozhat az Apple számára is, mivel itt áll a világ legnagyobb iPhone-gyára is.
A kutatók számításai szerint a beoltatlanok esetében 48 százalékkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy közlekedési baleset részeseivé válnak. Ez nagyobb veszély, mint a cukorbetegek esetében, de alacsonyabb, mint az ittas sofőröknél.
A szakemberek ugyan nem állítják, hogy ok-okozati összefüggés van a két dolog között – ehhez további vizsgálatok szükségesek –, ugyanakkor úgy vélik, hogy a baleset kialakulásának több ok miatt is nagyobb lehet az esélye az oltatlanok körében. Ők azok, akik
- bizalmatlanok a kormányzattal szemben,
- erős a szabadságba vetett hitük,
- tájékozatlanok a kockázatokkal kapcsolatban,
- a természet védőerejében hisznek,
- képtelenek elviselni a szabályokat,
- szegénységben élnek,
- jobban elérhetik őket az álhírek,
- fontosabbnak tartják a személyes meggyőződésüket.
A szakemberek szerint a 48 százalékos arány magasabb és alacsonyabb is lehet, ugyanis csak azokhoz az adatokhoz fértek hozzá, ahol a baleset után kórházi kezelésre volt szükség.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.