Tech hvg.hu 2022. augusztus. 04. 20:03

Az egyik leghíresebb bárányt küldik Hold körüli útra az újabb NASA-misszió részeként

Az Artemis-program első részében még hús-vér utasok nélkül teszi meg Hold körüli utazását az Orion. Az űrhajó azonban így sem lesz üres.

Már hosszabb ideje szerveződik a NASA Artemis-programja, aminek első szakasza egy Hold körüli utazás – de egyelőre igazi, hús-vér asztronauták nélkül. A misszió ennek ellenére rendkívül fontos, ugyanis végre űrbéli körülmények közé juthat az Orion űrhajó, és az az európai modul, amit az Európai Űrügynökség (ESA) fejleszt.

A teszt azért is lényeges, mert ennek sikerén múlik a program következő, a tervek szerint 2023-ban esedékes része. Az ESA ezért azt szeretné, hogy legyen valaki, aki „szemmel tartja” a folyamatokat. Erre a feladatra pedig nem akárkit választottak:

Shaunt, a bárányt, a híres bábfilmfigurát.

No, persze Shaun nem lesz képes információt adni a körülötte zajló folyamatokról, a lépés mégis nagyon izgalmas: ő lesz az Orion első utasa. Shaun ezért már minden, az űrutazást megelőző folyamaton átesett. Még a súlytalanság állapotát is kipróbálta egy erre a célra felkészített Airbus gépen, ahol az igazi űrhajósok végzik kiképzésüket – derül ki a Phys.org-on megjelent közleményből, illetve képekből. Shaun természetesen saját űrruhát is kapott.

ESA/Aardman

Az Oriont és európai kiszolgálómodulját a Space Launch System (SLS) segítségével állítják majd pályára; az indítás az amerikai floridai Kennedy Űrközpontban lesz. Az űrhajó, ha pályára állt, később összesen majdnem félmillió kilométerre kerül majd a Földtől.

A start a jelenlegi terv szerint most augusztus végén lesz.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.