A Skót-felföld erdejeiben élő vörös rókák egyik elsődleges táplálékforrásává a kutyák ürüléke lépett elő.
Meglepő eredménnyel zárult az a kutatás, amit a skót Aberdeeni Egyetem szakemberei – több más intézmény kutatóival közösen – végeztek el. A tudósok a Skót-felföld fenyőerdőiben élő vörös rókák, valamint a nyestek táplálkozási szokásait vizsgálták. Arra voltak kíváncsiak, a két ragadozó faj hogyan fér meg egymás mellett ilyen jól annak ellenére, hogy ugyanazokra a prédákra vadásznak.
Az Ecology and Evolution című tudományos lapban közzétett publikáció szerint a kutatás nem várt fordulatot vett: kiderült, az ott élő vörös rókák egyik elsődleges táplálékforrásává a kutyák ürüléke lépett elő.
A kutatók azt találták, hogy ennek kalóriatartalma nagyjából akkora, mint a vadonban elejtett zsákmányállaté. Emiatt kiváló táplálékforrást jelent a számukra, ráadásul sokkal könnyebb is „elejteni”, mint egy vadon élő állatot. Ha pedig kevés a préda, az szintén a kutyák ürüléke felé tereli a vörös rókákat.
Megrökönyödnek a kutyák, ha valami furcsaságot látnak
Az osztrák kutatók szerint ha valami ellentmond az alapvető fizikai törvényszerűségeknek, azon a kutyák képesek meglepődni.
A szakemberek azt találták, hogy a rókák ürülékében a kutyák DNS-e volt a második legnagyobb arányban jelen, nagyjából 40 százalékkal. A kutatók kiemelték: bár az megszokott, hogy egy faj megeszi a saját ürülékét – például a nyulak vagy akár a kutyák –, arra még nem láttak példát, hogy egy másik fajét ilyen mértékben fogyasztanák.
A szakemberek szerint ez azért is probléma, mert ezzel új paraziták és betegségek jelenhetnek meg a rókák körében. A tanulmány emellett arra is rávilágít, hogy mennyire fontos, hogy a túrázók az erdőben is összetakarítsanak a kedvencük után.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.