A Promobit termékének igen fantáziadús neve van, de a sebességet ez aligha fogja megdobni.
Az Oroszországgal szemben hozott nyugati szankciók miatt csak a raktárban lévő dolgokból tudta összerakni termékét a Promobit nevű cég. Az első orosz laptop így távolról sem nevezhető fenevadnak, de még csak vadnak sem: 10 éves ugyanis a technológia, amire a masina processzorra támaszkodik – írta meg a Gizchina.
A Bitblaze Titan BM15 nevű újdonságban a Baikal-M chipsorozat egyik „újabb” tagja található. Ezt a megoldást a 2012-ből származó Cortex-A57 ihlette, amit pedig a Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. Ltd. (TSMC) gyártott le. Utóbbi vállalat most azonban nem tudott besegíteni, így a Promobit és a Baikal az alapján építkeztek, ami még elérhető volt – így esett a választás a 10 éves technológiára.
Az orosz laptop más tekintetben sem minősül fejlett eszköznek: a képernyője ISP, 16 GB RAM-ot kapott, Bluetooth- és WLAN-támogatással, HDMI kimenettel, és 3,5 mm-es fejhallgató-csatlakozóval. A gépen elérhető operációs rendszer szintén orosz fejlesztés: az Astra Linux és az Alt Linux közül lehet választani.
Ilyen felszereltség mellett a vásárló azt gondolhatná, hogy a gép legalább olcsó lesz, de nem így van:
az alapár (ami a leggyengébb kivitelt jelenti) 100 ezer rubel, ami magyar valutában nézve kb. 650 ezer forintot jelent.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.