Eredeti NASA-fényképekre lehetett licitálni egy koppenhágai aukción, melyen több mint 170 ezer dollár (58,2 millió forint) folyt be az eladott fotókból.
Az Apollo 8-17 misszióiról készült, magánkézben lévő 74 fénykép között szerepelt Buzz Aldrin híres holdsétás fotója is, amely 1969 júliusában készült az első holdra szálláskor. A fotón Aldrin látható űrruhában, de a felvételt készítő Neil Armstrong is megjelenik Aldrin sisakján tükröződve. A fénykép a National Geographic és a Life magazin címlapjára került annak idején.
Az űrből készült első földfelkeltét ábrázoló színes fotó, amely az Apolló-8 misszióján született 1968-ban, 13 ezer dollárért (4,5 millió forintért) kelt el.
A ritka, eredeti fotókat a NASA bocsátotta ki korlátozott számban tudományos kutatások céljára, illetve nemzetközi folyóiratok publikációi számára.
A magyarok nem kis része szerint azért kamu a holdra szállás, mert az ember nem élhet túl egy ilyen utat
A Csillagvizsgáló magyar blog felmérése szerint a magyarok közt is akadnak, akik szerint a holdra szállás csak mese, és valójában soha nem járt ember az égitesten.
A dán Bruun Rasmussen aukciósház közleménye szerint a fotókollekciót egy magát megnevezni nem kívánó, dán kapcsolatokat ápoló külföldi kínálta fel eladásra.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.