Tech hvg.hu 2022. január. 24. 13:03

Egy 19 éves programozó véletlenül felfedezte, hogyan tudja távolról kinyitni a Teslák ajtaját

A sérülékenység már forgalomban lévő autókat veszélyeztet, világszerte. Nem a Tesla szoftverével van gond, hanem egy francia székhelyű programmal, ami szintén rákapcsolódhat a kocsikra.

Egy 19 éves kibervédelmi szakember, David Colombo bukkant rá arra a sérülékenységre, amivel távolról is aktiválhatók a Teslák bizonyos funkciói, köztük az ajtónyitás. A jelenségre lényegében véletlenül derült fény, amikor Colombo egy harmadik féltől származó alkalmazást vizsgált. A program nevét nem hozták nyilvánosságra, hogy a készítők kijavíthassák a hibákat. Az viszont kiderült, hogy a szoftver nem a Tesla tulajdona.

A Vice szerint az alkalmazásban lévő hiba eleinte csak egy tucatnyi autót veszélyeztetett, ám a fiatal kiderítette, hogy az akár több száz autótulajdonost is érinthet. A szakember szerint a sebezhetőség nem kizárólag az Egyesült Államokban forgalomba helyezett Tesláknál detektálható, hanem olyanoknál is, amiket Kanadában, Belgiumban, Finnországban, Dániában, illetve az Egyesült Királyságban használnak.

Colombo elméletét néhány esetben visszaigazolták a tulajdonosok, ezzel is bizonyítva, hogy a hiba létezik. A szakember szerint a jelenség megnyugtató része, hogy a kocsikat elindítani ezáltal nem lehet, de a sérülékenység így is jelentős károkhoz vezethet. A problémás appról azt mondta: a hibajavításba ő is besegít. Azt is elárulta, hogy egy francia cég termékéről van szó, amit néhány Tesla-tulajdonos használ.

David Colombo 10 éves kora óta foglalkozik programozással. Szabadidejében kiberbiztonsági kérdésekben konzultál cégekkel, hogy tovább csiszolja a képességeit.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés