A Zynga elkészítette a legendás Farmville harmadik részét, amiben az állatnevelésre helyezte a hangsúlyt.
A játékosok szempontjából a tavalyi év egyik legszomorúbb bejelentését a Zynga tette: mivel az Adobe december 31-ével megszűntette a Flash támogatását, az egykoron szebb napokat megélt Farmville-t sem üzemeltetik tovább. A játék egyértelműen 2009 és 2012 között élte aranykorát, utána viszont már csak a szenvedés jutott neki osztályrészül. Akinek viszont hiányzik a virtuális gazdálkodás, annak a Zynga most jó hírekkel szolgált: érkezik a Farmville 3.
A játék első változata még 2009-ben indult, a népszerűsége csúcsán pedig 300 millió felhasználója volt. Aztán megindult a hanyatlás, és bár 2014-ben elindult a mobilra készített Farmville 2, az már meg sem közelítette az előd sikerét. Ez azonban nem szegte a Zynga kedvét: elhatározták, hogy elkészítik a játék harmadik részét is.
Ez nemcsak, hogy megtörtént, de a Farmville 3: Animals már elérhető: van belőle androidos eszközökre, valamint iPhone-ra szánt változat is, de az alkotók gondoltak azokra is, akik esetleg egy M1-es processzorral hajtott MacBookon szeretnék kipróbálni az újdonságot.
Az új játékban minden az állatokról szól, a cég ugyanis a felhasználói visszajelzések alapján úgy látja, hogy a játékosok az állatok gondozásával foglalkoznak a legszívesebben. A Farmville 3 így gyakorlatilag egyfajta tamagochiként is értelmezhető. A játékban 150 egzotikus állatfajt találni, a felhasználóknak őket kell felnevelniük. Minél jobb gazda valaki, annál több jutalmat kaphat. Emellett természetesen megmaradt a növénytermesztés is, így a felhasználók a klasszikus értelemben vett gazdálkodást is folytathatják.
A fejlesztők szerint a játékban különböző időjárási viszonyokkal találkozhatunk, amelyek befolyásolják majd például a hozamot, a játékosok segíthetnek majd egymásnak, emellett pedig különböző versenyekkel és játékon belüli játékokkal szórakozhatnak a virtuális gazdák.
A Zynga a tervek szerint reklámokkal, valamint alkalmazáson belüli vásárlásokkal szeretne pénzt keresni: öt év alatt 100 millió dollárra számítanak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.