A Facebook-féle metaverzum egy alternatív valóság, ahova VR-eszközök segítségével lehet belépni.
Csak Európában 10 ezer új munkavállalót tervez felvenni a Facebook a metaverzum nevű, következő projektükhöz – írta erről a BBC.
A metaverzum a közösségi oldal újabb nagy dobása lenne, mely egy virtuális világot takar, ahova VR-eszközök segítségével léphetnek be az érdeklődők.
A digitális térben a felhasználók egy második online életet élhetnének.
A metaverzumhoz viszont olyan emberek is kellenek, akik segítenek felépíteni azt. A cég ezért is tervezi több ezer új munkavállalóval bővíteni csapatát. A BBC szerint a bővítés a következő öt évben esedékes, és egyebek mellett mérnököket is keresnek. A cég választása azért esett az európai régióra, mert úgy vélik, a régióban remek egyetemek vannak és sok a tehetséges szakember.
A cikkben emlékeztetnek rá, hogy a Facebook korábban 50 millió dollárt adott egy nonprofit szervezet megalapítására, amely a metaverzum felelős kialakítását végzi majd. A számítások alapján ez a digitális világ az elkövetkező 10–15 évben épülhet fel és nyithatja meg kapuit.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.