Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 09:47

Orbán Balázs már tényként közli, hogy 2025-ben béke lesz Ukrajnában

A miniszterelnök politikai igazgatója ahhoz hasonlította az új évet, mint amikor egy sötét alagútból ér ki az ember.

„Mit hoz 2025?” – tette fel a kérdést a Mandiner idei első száma a túlnyomórészt kormányközeli közéleti szereplőknek. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója például hihetetlen optimizmussal tekint az előttünk álló tizenkét hónapra, ami szerinte „a tisztánlátás éve lesz”. Mint írja, olyan élmény lesz ez, mint amikor autóval kiérünk egy hosszú alagútból, de a verőfény miatt hirtelen nem látjuk a táj körvonalát, majd az idővel kibontakozik, ahogy megszokjuk a megváltozott körülményeket.

„Ez lesz az első év, amikor láthatjuk az új magyar nagystratégiát teljes kapacitással eredményeket termelni. Ez a stratégia már korábban is rendelkezésre állt, de

egyes kedvezőtlen feltételek miatt csak csökkent hatásfokkal tudott működni”

– állítja a tizennégy éve kormányzó párt politikusa. Most viszont minden adva van, hogy a javunkra fordítsuk a körülményeket, ígéri.

Orbán Balázs a változások között említi Donald Trump megválasztását, ezzel szerinte „egyensúlyi helyzet alakult ki a konnektivitáson alapuló magyar külpolitikában”, hiszen Magyarország így már a világ minden geopolitikai erőközpontjával jóban van. 2024-re visszatekintve sikerként könyveli el az EU-elnökséget és a Patrióták Európárt pártcsalád megalakulását, de megemlíti azt is, belpolitikai ellenfeleikről „kiderült, hogy idegen zsoldban állnak”, Európa progresszív kormányai pedig sorra buknak meg. „A liberálisok már csak Brüsszelben tartják magukat, de hosszú idő után most ők védekeznek, és mi támadunk” – írja a békepártiságot szajkózó politikai igazgató közvetlenül azelőtt, hogy kifejtené, micsoda békeév lesz 2025.

Utóbbit elsősorban a gazdaságra érti, abban bízik, most fordulnak termőre az elmúlt évek legnagyobb beruházásai, „Magyarország történetének legnagyobb infrastrukturális fejlesztései indulnak meg”, de megemlíti a beígért bérnövekedést is.

A szomszédunkban zajló háború lezárul”

– közli tényként Orbán Balázs, és bár nem fejti, mire alapozza az optimizmusát, az ezáltal „felszabaduló forrásokat” már el is költötte gondolatban a magyar vállalkozások versenyképességének növelésére és a középosztály megerősítésére.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.