Tech hvg.hu 2021. október. 14. 09:33

A világon először vitt tüdőt egy drón egy beültetésre váró betegnek

A kanadai szakemberek még szeptemberben végeztek éles repülést egy pilóta nélküli drónnal, hogy azzal juttassák célba a donorszervet. A repülés és a műtét is sikeres volt.

Az elmúlt években többször is hallhattunk már arról, hogy a jövőben a drónok komoly segítséget jelenthet az egészségügy számára. 2018 decemberében például a világon először szállítottak le egy védőoltást egy kisbaba számára ezzel a módszerrel, egy hónappal korábban pedig az amerikai Maryland-i Egyetem szakemberei kísérletképpen utaztattak körbe egy emberi vesét a városon.

Ez utóbbi teszt azért is volt nagyon fontos, mert megmutatta, hogy a jövőben egy transzplantációnál már a drónokra lehet bízni egy ilyen feladatot, így a korábbinál sokkal gyorsabban és költséghatékonyabb módon végezhetik el ezt a műveletet.

A jelek szerint a módszer valóban működik, Kanadában ugyanis elvégezték a világ első olyan szervszállítását, amit valóban beültettek az orvosok egy betegbe. A CBC beszámolója szerint a Toronto Western kórháztól a Toronto General kórházig szállított a drón egy beültetésre váró tüdőt, ami alig 6 perc alatt ért célba.

A repülést még szeptember 25-én hajtották végre a pilóta nélküli eszközzel, ami hajnali 1 óra körül szállt le a céljánál. A beteg, aki a tüdőt kapta, a 63 éves mérnök, Alain Hodak volt. A beültetés jól sikerült.

A beszámoló szerint azért a Toronto General kórház volt a kísérlet helyszíne, mert 1983-ban itt hajtották végre először a világ első, sikeres féltüdő-transzplantációját, 1986-ban pedig az első teljes átültetést.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés