Leginkább a 11–18 éves korosztály sínylette meg a pandémia legnehezebb hónapjait.
A magyar szülők fele szerint romlott gyermekének mentális, lelki egészsége a koronavírus-járvány alatt, és leginkább a 11-18 éves korosztály sínylette meg a pandémia legnehezebb, otthon töltött hónapjait – derül ki az UNICEF Magyarország által ismertetett reprezentatív felméréséből, amelyet a Publicus Intézet készített májusban. Az UNICEF szerint legtöbben
alvásproblémákról, befele fordulásról és motiválatlanságról számoltak be, míg a kisebbek körében elkalandozó figyelmet, túlzott mozgékonyságot és engedetlenséget figyeltek meg, de több gyerek szorongott a pandémia idején.
Emellett minden korosztályban a szülők mintegy fele tart attól, hogy a bezárások és a járványhelyzet miatt a gyermeke valamilyen tartós hátrányt szenvedett: például lassult az érzelmi és társas fejlődése, mozgásfejlődése, illetve lemaradt a tanulásban.
A kutatás eredményei alapján markánsan kirajzolódott, hogy az egyszülős háztartásokat nehezebben érintették a járvány mentális vonatkozásai: esetükben 77% volt azon gyerekek aránya, akiknél legalább két negatív tünet megjelenését tapasztalták, szemben a kétszülős háztartásokkal, ahol ez 46% volt.
A szülők szerint a pandémia alatt a kicsik 37%-a, a nagyobbak 34%-a, míg a tinik 38%-a jelentősen többet tévézett, videózott, mint korábban. Nagyot ugrott a számítógépezéssel töltött idő is: a legkisebbek 53%-kal, a legnagyobbak 62%-kal több időt töltöttek a gép előtt, mint a járvány előtt.
„A pandémia nem múlik el nyomtalanul, negatív hatásai tartósak. Nem is kérdés, hogy a szülők, a pedagógusok, a szakemberek és a döntéshozók közös feladata és felelőssége a károk orvoslása” – mondta Szlankó Viola, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi vezetője.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.