Mind több a bizonyíték arra, hogy az Apple tényleg nem akar senkitől sem függeni. Nem véletlen, hogy nemcsak házon belüli lapkakészleten, hanem saját 5G modemen is dolgozik, és immár azt is sejteni lehet, mikor rukkol majd ki vele.
A remek teljesítményű M1 lapkát is életre hívó Apple Silicon projekt célja volt, hogy a vállalat ne függjön az Inteltől, ugyanakkor a hosszú évek során felhalmozott technológiai tapasztalat birtokában igen jó termékeket tegyen le az asztalra. Hasonló lépésre készülnek most a cupertinóiak a nem épp a legjobb barátnak számító Qualcomm esetében: az Apple egy ideje már gőzerővel dolgozik saját 5G modemjén, amelyet majd az iPhone-okban használnának, kiváltva a Qualcomm eszközöket.
Ez persze nem máról holnapra történne. A neves és igen megbízható jósnak tartott Apple-elemző, Ming-Chi Kuo szerint a vállalat leghamarabb két év múlva, 2023-ban rukkolhat ki saját modemmel. Ez a dátum egybecseng a Barclays elemzői csoport egy korábbi jelentésével: ők is 2023-at valószínűsítettek. Az átmenet fokozatos lenne, egészen addig, amíg az Apple-nek elegendő gyártási kapacitása lesz.
Az Apple egyébként 2018-ban egy szabadalmi vita után szakított a Qualcomm-mal, és az Intelt választotta modem-beszállítójának. Azonban az Intel modemrészlegének pénzügyi gondjai adódtak, így 2019-ben 1 milliárd dollárért felvásárolta az Apple. Ez a tranzakció szolgál egyébként alapul az Apple saját 5G modemjeinek fejlesztéséhez.
Időközben az Apple visszatért a Qualcommhoz, és 2023-ig megállapodása is van a Qualcomm modemjeinek felhasználására iPhone-jaiban. Szóval akkor sem lesz baj, ha valamiért nem sikerülne a házon belüli 5G modem gyártás. A Qualcomm mindenesetre ez utóbbiért szorít, ugyanis megrendelések millióit veszítheti el, ha az Apple sikerrel jár. Ekkor kénytelen lesz majd új piacokat keresni, hogy ellensúlyozza az Apple-rendelések kiesését.
Az Apple által tervezett modemek várhatóan nagyobb sebességet és jobb késleltetést kínálnak majd a korábbi generációs iPhone-okban dolgozó Qualcomm- és Intel-modemekhez képest.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.